Háromszáz napja szenved Hajnalka a Covid poklában

Az 53 éves Hajnalka még tavasszal kapta el a koronavírust, ami miatt 105 napot töltött kórházban. A tatai nővér állapota olyan súlyos volt, hogy 68 napon át műtüdővel lélegeztették. A kitartó asszony azonban csodával határos módon felépült a fertőzésből és szeptemberben, bár erőtlenül, de saját lábán hagyhatta el a kórházat. Ekkor kezdődött meg rehabilitációja, ami a súlyos szövődményeknek köszönhetően lassabban halad, mint hitte…

Tönkretette a veséjét a kór

Hajnalka ugyan felépült a koronavírusból, de az alattomos betegség több olyan súlyos szövődménnyel is szembe állította, melyek miatt iszonyú lassan javul az állapota.

– A mellkasi és hát fájdalmam még mindig megvan, a csípőmtől lefelé zsibbadnak a lábaim és a jobb kezem könyöktől lefelé – sorolta Hajnalka a Borsnak fájdalmas szövődményeit.

– A zsibbadás egész nap tart, és estére már nagyon erőteljes.

A fájdalmaimat semmilyen gyógyszer nem képes csillapítani. Több ujjam még májusban elüszkösödött, ezek is nagyon lassan javulnak, egy ujjam még mindig csupa fekete. – A tüdő kapacitásom még mindig  50 százalékos, az orvosok szerint egyelőre stagnál, pedig folyamatosan végzem a kifejezetten ekkor ajánlatos légzőtornát.

A betegség következtében 4-es stádiumú veseelégtelenség alakult ki nálam, amire gyógyszert kell szednem, hogy ne szoruljak a későbbiekben dialízisre. – A vese alulműködése miatt az eddig alacsony vérnyomásom most már 180-190 – listázta Hajnalka, akinek a légzőtorna mellett, gyógytornára és gyógymasszázsra is járnia kell, így az egész napja be van táblázva.

– Most már képes vagyok 2-4 kilométert sétálni, vagy szobakerékpározni. A napi terhelést már bírom reggeltől kora estig. Persze nem terhelem túl magam, tudom, hogy mennyit bírok. Örülök, hogy már önállóan ki tudok kelni az ágyból és fel tudok állni négykézláb a masszázsszőnyegről. Kikapcsolódásként élvezem, hogy végre süthetek, főzhetek a családomnak – mondta a nővér, aki nem számított rá, hogy a felépülés ilyen hosszú időt vesz majd igénybe.

A szeretet ereje állítja talpra

Hajnalka azt mondja, műtüdőről nagyon kevesen kelnek fel, és kevesen töltenek rajta ilyen hosszú időt.

– A szövődményeim azzal is összefüggnek, hogy súlyos volt a betegség lefolyása, és sokáig kellett altatásban tartani. A felépülésem maga a csoda, ám az ilyen hosszú ideig tartó altatás után nehezített a talpra állás, hiszen ilyenkor a teljes izomzat eltűnik – emlékezett vissza Hajnalka arra az időszakra, amikor élet-halál között lebegett. Ma már karján és lábán újra megjelentek az izomrostok.

– A családom hatalmas segítség, akik szerencsére eddig mind megúszták a fertőzést.

A férjem a legfőbb támaszom, de a három gyermekemre is mindenben számíthatok. A férjem nagyon félt, aggódik értem, főleg mikor ki kell mozdulnom otthonról. – Tulajdonképpen a családomnak köszönhetem, hogy élek, mert soha nem mondtak le rólam – hálálkodott Hajnalka, aki nem szeretne burokban élni, így többek között a bevásárlásban is kiveszi a részét, de igen óvatos, hisz látja, hogy még mindig sok a felelőtlen ember.

Végre ehet édességeket

Bár Hajnalkát a veséje miatt fehérje diétára fogták, ám a COVID miatt újra ehet édességeket, amit kifejezetten élvez.

Nem lehet tudni, hogy hogyan, de a betegség lefolyása után helyreállt a cukrom, pedig előtte cukorbeteg voltam. Ezt az egy „szövődményt” köszönhetem a koronavírusnak – mesélte jókedvűen Hajnalka, akinek leghőbb vágya végre újra másokon segíteni.

– Nagyon nehezen viselem, hogy ezekben a nehéz időkben nem tudok a hivatásomnak élni, de a családnak is azt mondtam, hogy

szerintem azért lettem beteg, hogy ne kelljen végig néznem ezt a küzdelmet, amit az egészségügyben okoz ez a rettenetes járvány – tűnődött a nővér, akit sok koronavírusban érintett család megkeres, így jelenleg nekik nyújt lelki segítséget az interneten keresztül.

– A legjobb tanács a betegeknek az az, hogy soha nem szabad feladni, míg a hozzátartozóknak az, hogy soha nem szabad lemondani a beteg szerettünkről. Én is ennek és az orvosoknak köszönhetem az életemet – zárta Hajnalka, aki továbbra is abban bízik, egyszer felépül, hogy végre újra másoknak szentelhesse életét.