A 19 éves lánynak egy internetes portálon keresztül ajánlott segítséget és szállást a 49 éves lengyel férfi. Az Ukrajnából menekülő lány nem beszélt lengyelül, és megbízott a férfiben, aki kihasználta a lány hiszékenységét, és
miután az otthonában fogadta, megerőszakolta.
A rendőrség letartóztatta a lengyel férfit nemi erőszak miatt. Mint mondták, az eset szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem miatti félelmeket keltett a menekültek körében a háború időszakában.
A hatóságok szerint a brutális bűncselekményért a férfi 12 év börtönt is kaphat.
Egy másik esetet is jelentettek Lengyelországban, ahol egy férfi munkát és szállást ajánlott egy 16 éves lánynak, a hatóságok azonban itt még időben közbeléptek.
Egy lengyelországi menekülttáborban pedig felmerült a gyanú hasonló szándékról, amikor egy férfi kizárólag nőknek és gyerekeknek ajánlott segítséget. Amikor a rendőrség kihallgatta, a férfi tagadta, hogy így lenne – írja a Sky News alapján az Origo.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szerint a legtöbb menekült nő és gyerek, és sajnos egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy miként lehetne őket megvédeni az emberkereskedelem kockázatától és a szexuális kizsákmányolástól, hiszen az emberkereskedők megpróbálják kihasználni az ilyen kiszolgáltatott helyzeteket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.