Négy évvel ezelőtt még hatalmas kérdőjel volt előtte a jövő, ma azonban sugárzó mosollyal mesél arról, mennyire más ember lett. Fresh Andi őszintén mesélt.
Még most sem hiszi el a sztárapuka, hogy a börtönben töltött évek óta mennyire megváltozott az élete. Aurelio saját bevallása szerint a lecsúszott sztárocskából felelősségteljes édesapa lett, akinek kislánya most ballagott el a bölcsiből.
Kimondhatjuk, hisz a nehéz éveket maga mögött tudó színész árulta el, két éve szinte nem akadt élő ember ezen a sártekén, aki akár egy lyukas garast fel mert volna tenni arra, hogy ez a szerelem kiállja az idő próbáját. Molnár Gusztáv és menyasszonya rácáfoltak a kétkedőkre. Három hét múlva pedig kimondják egymásnak azt a bizonyos boldogítót…
Aggódva figyelik a híreket a legendás énekes tisztelői, amióta kiderült, kedvencük otthonában balesetet szenvedett, műteni is kellett. Demjén Ferenc Facebook-oldala szinte felrobbant, több ezer támogató, szurkoló, imádkozó komment érkezett. Korda György és Balázs Klári az elsők közt üzent.
A Bors elsőként számolt be arról, hogy borzalmas állapotba került az énekesnő végső nyughelye. Több sem kellett sajnos azoknak, akik Kandech Evelyne sírjából szeretnének meggazdagodni!
A sztárvilág mindig is imádta az ikreket. Nem véletlen, hiszen az ikerpárok valami különleges varázst hordoznak: kétszer annyi tehetség, kétszer annyi báj és persze kétszer annyi dráma. Magyarországon és külföldön is számos híres sztár van, akinek bizony van ikertestvére. Nézzük, kik a sztárikrek, és milyen érdekességeket tudhatunk róluk!
Nagy Gizella, a koktélkirály szerelme a Tények Plusz riportjában beszélt őszintén arról, min mennek most keresztül. Kiderült, Lajsz Andrást azonnal meg kellett operálni.
A Séfek Séfe 6. évadának sztárja egy héttel ezelőtt tálalt ki a Házasság első látásra sztárjáról, aki minősíthetetlenül viselkedett vele a fogászati kezelésen. És bár Balogh Tamásné azóta új orvos után nézett, a küzdelme korántsem ért véget, hiszen most derült csak fény a valódi problémára.
Egy emberként rezzent össze az ország, amikor kiderült: a Kossuth-díjas énekes, dalszerző otthonában összetörte magát. Demjén Ferenc azóta szerencsére jobban van, de a teljes gyógyulásig még hosszú az út. A magyar hírességek a Borson keresztül üzentek a legendának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.