Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsIdén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át. Szerencsére jól van, az állapota stabil, már otthon lábadozik. A 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondja, a gyógyulásra koncentrál, hogy a december 12-i Aréna-koncertjén már újult erővel állhasson színpadra.

„Különös helyzetben kell megszólalnom. Aki ismeri és figyeli a munkámat, tudja, hogy lemezek és turnéelőadások, kisebb fellépések és nagykoncertek körforgásában élek – idestova négy évtizede már. Ahogy a korábbi évek, a tavalyi esztendő is rengeteg munkával és utazással telt, és 2026 is mozgalmasan indult: egy tévéfilm zenéjét komponáltam, számos filmvetítésen és közönségtalálkozón vettem részt, közben zajlott a lázas stúdiómunka az ősszel megjelenő, új lemez anyagán.
Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget. Nehéz döntést kellett meghoznunk: az idén nyárra tervezett előadásainkat lemondjuk, hogy a következő hetekben-hónapokban a pihenésre és a gyógyulásra összpontosíthassak. Elnézést kérek mindazoktól, akik itthon és a határon túl vártak rám. Remélem, az év végi Aréna-koncerten már újult erővel állhatok színpadra, és ott találkozhatunk. Most kétszeresen is várom ezt az ünnepi estét.
A követőinket addig is sok tartalommal várjuk az oldalainkon. Nemrégiben vált elérhetővé a filmzene, és hamarosan a megjelenés ötödik évfordulójához ér a novelláskötetem is. Ebből az alkalomból több írást is rögzítettünk hangoskönyvként: ezek a felvételek a nyári utazásokra is elkísérhetik az érdeklődőket. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább.
Vigyázzatok magatokra, menjetek szűrővizsgálatokra, és találkozunk ősszel az új lemez kapcsán, decemberben pedig az Arénában!” – nyilatkozta Ákos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.