Zalatnay Cinit megfenyegették: Ha elvállalja a James Bond-filmet, mehet Isten hírével

James Bond
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 23. 18:00
Az énekesnő még ma is gyakran gondol vissza arra az ajánlatra, amit londoni élete első évében kapott. Ha Zalatnay Cini, vagy ahogy Angliában ismerték, Sarolta Red akkor igent mondott volna a James Bond filmben neki kínált szerepre, azonnal elvették volna a magyar útlevelét és állampolgárságát.

A napokban lesz az évfordulója annak, hogy Magyarországon bemutatták az első James Bond filmet, ami akkoriban már a 16. volt a 007-es ügynök történetei sorában. 1989-et írtunk, amikor mi magyarok, Timothy Dalton főszereplésével szoríthattunk a királynő titkos ügynökének, hogy legyőzze az ellenséget a Magányos ügynök című moziban. Igazi meglepetés volt ez a film idehaza, hiszen korábban szó sem lehetett arról, hogy az imperialista, nyíltan kommunista-ellenes hős akárcsak említés szinten is megjelenjen valahol. Éppen ez az ellenszenv volt az, ami elvette Zalatnay Cinitől a lehetőséget, hogy egy jóval korábbi Bond moziban szerepeljen, vagyis kipróbálja magát színészként is a ködös Albionban. 1967-et írtunk, és éppen Sean Connery volt az ügyeletes 007-es, amikor a szemtelenül fiatal, magyar énekesnő berobbant a nyüzsgő London zenei életébe. Ekkor „találta meg” a lehetőség, hogy egy kisebb szerepben feltűnjön a világ legismertebb kémmozijának Csak kétszer élsz című epizódjában. Zalatnay Cini most a Bors kérésére idézte fel élete egyik, ha nem a legnagyobb elszalasztott lehetőségének történetét. 

Zalatnay Cini
Zalatnay Cini nem írhatta alá a James Bond film szerződését (Fotó: @csanyipisti)

Zalatnay Cini: „Éppen egy olyan lányt kerestek, aki kelet-európai akcentussal beszél”

Óriási felhajtás közepette érkeztem meg Angliába, mint az első énekesnő, aki a vasfüggöny mögött élt. Sarolta Red néven mutattak be engem a rengetek embernek, aki a reptéren várt rám, hogy szemügyre vehessenek, mint a kommunizmus „vörös csillagát”. Másnap az összes létező újság címlapján én szerepeltem, és szó szerint a csodámra jártak. A legnagyobb londoni menedzsmenthez kerültem, és szinte azonnal koncertezni kezdtem. Egyik este a Speakeasy-ben ücsörögtem, ami olyan volt Londonban, mint Pesten a Fészek Klub. Megjelent Tom Jones és a menedzsere. Utóbbi pedig kiszúrt engem, és kérdezgetni kezdte a személyzetet, hogy ki is vagyok.”

Amikor megtudta, hogy Magyarországról érkeztem, énekesnő vagyok és még angolul is beszélek, azonnal felvette a kapcsolatot a menedzsmentemmel és ajánlott egy kisebb, de azért jelentékeny szerepet az éppen akkor készülő James Bond moziban

„Ugyanis éppen egy olyan lányt kerestek, aki kelet-európai akcentussal beszél és tud énekelni” kezdett bele a szédítő történetbe Zalatnay Sarolta, aki nem sokkal később, egy akkori viszonylatban is elképesztő összegről szóló szerződést kapott a film készítőitől. 

Zalatnay Cini
Zalatnay Cini 1969-ben, miután hazatért Londonból (Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan)

Kijelentették, hogy ha mégis aláírom a szerződést, kiutasítanak Magyarországról„

A filmesek felvették a kapcsolatot az Interkoncerttel, ahol azonnal bekérték a forgatókönyvet. Ezzel egy időben elém tettek egy szerződést, ami tíz nap forgatásról szólt, és napi kétezer angol font szerepelt a gázsi résznél. Gyakorlatilag alig akartam hinni a szememnek, hiszen az mai árfolyamon is rengeteg pénz, hát még akkoriban” – idézte fel az énekesnő, akit ezután berendeltek a magyar nagykövetségre. „Közölték velem, szó sem lehet arról, hogy elvállaljam a szerepet, hiszen a James Bond-filmek ellenségként mutatják be a kommunizmust, ami ugye skandalum. Egyúttal meg is fenyegettek. Kijelentették, hogy ha mégis aláírom a szerződést, kiutasítanak Magyarországról és soha többé nem térhetek haza, vagyis nem láthatom az édesanyámat. Ezzel sikerült meggyőzniük és egyúttal el is indult az a folyamat, ami végül két évvel később azt mondatta a londoni menedzsmenttel, hogy leveszik rólam a kezüket” – mesélte lapunknak Zalatnay Cini

A Csak kétszer élsz című James Bond mozit nem játszották a magyar filmszínházak. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.