Múlt hét végén derült ki, hogy a Séfek Séfe Balogh Tamásnéja összetűzésbe keveredett a Házasság első látásra fogorvosával. Elmondása szerint ugyanis Dr. Gaál Zoltán minősíthetetlenül viselkedett vele a harmadik fogászati kezelés alkalmával, csak azért mert komoly fájdalmai voltak. A doki először el is ismerte hibáját, ezek után azonban mégis nyilvánosan próbálta helyretenni egykori páciensét. Eszter azóta természetesen új fogorvos után nézett, de a problémák ezzel nem szűntek meg, sőt, most derült csak igazán fény rájuk. A TV2 sztárja a Borsnak azt is elmondta, ezt biztosan nem hagyja következmények nélkül.
A Házasság első látásra Gaál Zoltánja azért borult ki a kezelés közben, és hagyta faképnél betegét, mert ő komoly fájdalomra panaszkodott a már korábban gyökérkezelt fogánál, ami elméletben nem történhetne meg. Persze Balogh Tamásnét mélységesen felháborította, hogy az orvosa nem hitt neki, és mindössze hisztinek titulálta a helyzetet, különösen az új információk fényében.
Tegnap már borzasztóan fájt az elvileg kezelt fogam, ezért elmentem egy új orvoshoz. Direkt egy olyan klinikára foglaltam, ahol Zoltán is dolgozik, hogy lássák a kollégái is, mit művelt. Kiderült, hogy az egész be van gyulladva, ezért fájt a kezelés. Kaptam rá antibiotikumot, és ha lement a gyulladás, jövő héten folytatjuk. Katasztrófa. Nagyon megalázva érzem magam, hogy miközben tényleg fájt és probléma volt, elküldött, mert állítólag nem fájhatna
– mesélte dühösen Eszter.
Úgy tűnik a Házasság első látásra Zolija most emberére akadt, ugyanis ha a Séfek Séfe 2024-es évada alatt valamit megtanulhattunk az az, hogy Balogh Tamásné nem hagyja magát.
Ezzel a hozzáállással köszönöm, nem kérek a további segítségéből, de abban biztos lehet, hogy ennek még lesz következménye. Megfordult a fejemben, hogy beperelem, mert nagyon megérdemelné, de nem valószínű, hogy végül megteszem. De mindent megteszek, hogy tudják mások is, hogy mi történt, és mennyire megalázó helyzetbe hozott
– jelentette ki.
„Szerencsére az új orvos nagyon korrekt volt, de még messze a vége. Legalább még három alkalommal vissza kell mennem, mert gyakorlatilag kezdhetjük elölről az egészet. Elképesztő, hogy egy fogat ötször kell felnyitni, hogy gyökér kezeljék. Persze ennél a dokinál teljesen más minden, nagyon kedvesek, mindenre odafigyelnek, és ezt is várom el, ha fizetek a magán kezelésért” – tette még hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.