Dr. Gaál Zoltán, a Házasság első látásra sztárja körül még mindig nem csitulnak a kedélyek. A fogorvosként dolgozó valóságshow-sztárt egy páciense, Balogh Tamásné kemény szavakkal illette, azt állítva, hogy a kezelés közben otthagyta őt a rendelőben. A történet azonban nem ennyire egyoldalú: Zoli elárulta, hogy a Séfek Séfe szereplője szerinte az ő engedélye nélkül birizgálta a nyálelszívót. És itt még nincs vége, már Molnár Anikó is csatlakozott a balhéhoz, hogy elmondja őszinte véleményét az ügyről a Borsnak.
Balogh Tamásné így számolt be a történtekről: „Már az elején nagyon fájt, pedig a korábbi gyökérkezelés miatt ezt már nem kellett volna éreznem. Emiatt önkéntelenül elkezdtem jajgatni és szóltam neki, hogy én ezt nem bírom, annyira fáj. Erre ő teljesen kiakadt. Egyszer csak felpattant és közölte, hogy ő ezt a viselkedést nem tűri, ezért ott hagyott. Egy orvos sem viselkedett még így velem, főleg, hogy szerintem semmi rosszat nem csináltam, szóval értetlenül álltam a helyzet előtt” – mondta a Séfek Séfe sztárja.
Ezzel szemben most Molnár Anikó mindennek az ellentétéről nyilatkozott a Borsnak, mint szintén a fogorvos egyik páciense: „Zolinál a kezelés teljesen normálisan zajlott, végtelenül türelmes volt velem. Koronákat cseréltünk, ráadásul hármat. Addig nem engedett útnak, amíg nem volt tökéletes a fogam. A kedvemért a szokottól eltérő érzéstelenítőt használt, nagyon figyelmes volt. Semmin sem akadt fel...”
A szőke bombázó egyébként így talált el a Házasság első látásra sztárjának a rendelőjébe: „Bajban voltam fogorvossal, régóta kerestem a megfelelőt. De az előző folyton lemondogatta az időpontokat. Széplaki Zoli posztjában láttam, milyen jófejség, vidámság van a rendelőben, és ekkor döntöttem el, hogy Gaál Zolira bízom a fogaimat. Tökre elégedett vagyok összességében” – árulta el Anikó.
A felnőtt tartalmakat is gyártó közszereplő nem kertelt:
Ha tetoválnék valakit, és az kiverné a kezemből a tetoválótűt, én is azt mondanám, figyelj, én hazamegyek, van jobb dolgom, minthogy itt üljek, inkább megetetem a kutyáimat vagy elmegyek tankolni, te meg fejezd be szépen magadnak, és otthagynám a francba...
– fogalmazott, hozzátéve, hogy vele Zoli mindig figyelmes és korrekt volt.
„Egy f*szság, amit mond. Szerintem picit csúszik a kuplung a másik oldalon...” – zárta a gondolatait Molnár Anikó Balogh Tamásnéra reflektálva.
A botrány tehát korántsem egyértelmű. Egyfelől ott van Balogh Tamásné keserű beszámolója, másfelől meg Molnár Anikó ettől teljesen eltérő élménye. Az biztos, hogy Dr. Gaál Zoltán a valóságshow után most ismét reflektorfénybe került, szerelmi élete helyett viszont ezúttal a szakmai megítélése miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.