
Ahogy arról a Bors korábban beszámolt, Baranyi László június közepén ünnepelhette a 98. születésnapját. A Família Kft. sztárjának az elmúlt években sajnos számos betegséggel meggyűlt a baja, mások mellett többször is sztórkot kapott, ugyanakkor a nem kevés egészségügyi probléma ellenére a jelenre és a jövőre koncentrál.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagyon várja, hogy végre a 100. születésnapját is megünnepelhesse, az elmúlt években több fájdalmas beavatkozáson is átesett színészlegenda. Legutóbb például több fogát is el kellett távolítani, köztük egy bölcsességfogat, tavaly pedig az egyik fülére úgy megsüketült, hogy azóta sem tért vissza rendesen a hallása.
Laci bácsi most egy hazai magazinnak adott interjút, melyben mások mellett arról is mesélt, hogy feleségével, Klárikával nagyon takarékosak és minden segítséget, támogatást elfogadnak.
A sors kegyetlen, én is többször majdnem meghaltam, valahogy mégis mindig sikerült elmenekülnöm a kaszás elől. És most már szeretném is megérni a századik születésnapomat, hiszen akkor a kormánytól a szépkorúak jubileumi juttatását, százezer forintot fogok kapni. Nem hagynám veszni azt a kis pénzt, jól jön majd a nyugdíjam mellé
– vallotta be őszintén Baranyi László a magazinnak.
A színész ezt követően arról mesélt, hogy Klárikával ott spórolnak, ahol csak tudnak, hiszen még legapróbb segítség is sokat jelent a számukra, ezért elfogadnak minden támogatást is.
A koromnál fogva ingyen kapom az ebédet a zuglói önkormányzattól, a feleségem pedig kedvezményesen veszi igénybe, hétszáz forint egy napra. Hétköznap így nem is főzünk, ezáltal a gázon is spórolunk. Most 76 kiló vagyok, jó étvágyam van, csak a felső műfogsoromat nehéz megszokni. Nemrég csináltattam meg, és egyelőre turmixolva könnyebb elfogyasztanom az ételt
– mesélte a Família Kft. egykori sztárja, aki már jó ideje visszavonult a színészettől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.