Amilyen nagy hangja van, éppen olyan csendes, már-már visszahúzódó életet él Mohamed Fatima, aki mindössze 15 éves volt, amikor a neve üstökösként robbant be a honi popéra egére azzal, hogy L.L. Juniorral és Beattel megalapították a Fekete Vonat néven legendává vállt együttest. Fatima akkor sem hangoskodott és nem kereste az igazát a sajtóban, amikor kirobbant a formáció nagy visszatérése, vagyis a stadionkoncert utáni hatalmas balhé, azaz az anyagi természetű vita. Az énekesnő boldog házasságban él, és máig nem mondott le az anyaságról, bár nemrég a Palikék világa YouTube-csatornán már arról beszélt, hogy 44 évesen inkább a „lélekmentés”, vagyis az örökbefogadás az, ami a járható út lehet a számukra. Mohamed Fatima ugyanakkor egy új, amolyan szerelemprojektről is beszámolt.
„Most egy olyan helynek lettem a zenei szervezője, ahol teret adunk a tehetségeknek. Mi adjuk a színpadot, ők hozzák a zenét. A fiatalok nálunk megmutathatják magukat. Ez a Hanrah Live Music Club, ahol lesznek könyves bemutatók. Épp most választottam egy olyan zenekart, akik még nem feltétlenül ismertek, de iszonyatosan tehetségesek. De bárki jöhet aki tehetséges.”
Nemrég találkoztam egy idősebb úriemberrel a Corvinból kifelé jövet. Úgy szólt a kezében a hegedű, hogy a hideg rázott”
– mondta az adásban Fatima, aki a megnyitó óta szinte minden napját a klubban tölti, ahol már több tehetség is megmutatta, mire is képesek, ha lehetőséghez jutnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.