Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsTavaly a TV2 két nagyszabású műsorában is szerepelt a roma származású énekesnő. Nótár Mary először A Nagy Duettben versenyzett Aurelióval, majd a Sztárban Sztár All Stars második évadában láthatták a nézők, akiknek nagy kedvence volt. Mivel maximalista, ezért szívét-lelkét beleadta a produkciókba úgy, hogy közben volt olyan hétvégéje, amikor 8 fellépése volt.

Az énekesnő a Nagy Duettben ráadásul egészen a döntőig menetelt, végül Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence győzött. De Nótár Mary nem bánkódott, a Sztárban Sztár All Starsban újra bizonyíthatta a tehetségét, ott a 12. adásban ért számára véget a verseny.
„Végtelenül hálás vagyok azért, hogy két, ilyen fantasztikus show-műsorban szerepelhettem” – mondta a hot! magazinnak az előadó, aki Aurelioval barátságot kötött.
De mind a két produkció hatalmas kihívást jelentett az életemben. Mert én mindig úgy vagyok vele, ha valamit elvállalok, akkor abba a szívemet-lelkemet beleadom, maximalista vagyok, a legjobbat szeretném magamból kihozni. Persze közben ugyanúgy jártam hétvégente a fellépésekre, a kocsiban egyik helyszínről a másikra tartva tanultam a dalszövegeket. Embert próbáló időszak volt, a végére el is fáradtam testileg-lelkileg-mentálisan, nagyon stresszeltem. Minden percem be volt osztva, a családomat alig láttam, a végén már ők is lázadoztak, a fogadott nagymamám meg is fenyegetett.
Az ország legnagyobb házibulijának 11. évadában az egyik legszebb előadás is az énekesnőhöz kapcsolódik. Pásztor Annát utánozva Márti dalát adta elő, ami arról szól, hogy nem szabad hagyni, hogy elmenjen mellettünk az élet.
„Az a dal a lelkem legmélyéig hatolt az üzenete miatt, mert tényleg túl rövid az élet! Én évről évre megfogadtam, hogy sokkal több időt leszek a szeretteimmel, de akkor tényleg nagyon komolyan elhatároztam, hogy a műsor után minden teendőmet úgy fogom végezni, hogy a család lesz mindenekfelett. Mert ők azok, akik alkalmazkodnak mindig hozzám, ha úgy van, eltoljuk a szülinapokat, de én ezt már nem szeretném! Annyira kiszámíthatatlan az élet, sose lehet tudni, kivel mi történik, ezért fontos, hogy annyi időt töltsünk a szeretteinkkel, amennyit lehet! Ezért visszább vettem a tempóból.”

A népszerű előadó idén betartja a szeretteinek tett ígéretét, már kétszer elutazott kedvesével, és nemsokára újra útnak indulnak.
„Július 2-án van a születésnapom, azt idén egy gyönyörű tengerparton ünnepeljük a párommal, már nagyon várom. De lesz a rajongóimnak egy meglepetésem is, aznap jön ki ugyanis a közös dalunk Bódi Margóval, imádtuk a közös munkát. Én egyébként nem érzem a korom, hiába mondják, hogy 40 felett már nehezebben regenerálódik az ember, én ezt nem érzem magamon. De az mondjuk igaz, hogy a sok magas sarkúban eltöltött fellépés miatt már érzem a nyakamat. Tudatosan figyelek arra is, hogy kikapcsoljam az agyamat, amire tökéletes ilyenkor nyáron a kertészkedés. Bár túlzás lenne azt mondani, hogy ez a hobbim, szeretem a kis virágaimat, növényeimet ápolni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.