
Bár idén nem választottak királynőt, a nagyszabású rendezvény résztvevői mindannyian a szépséget ünnepelték. Képekben mutatjuk a Miss Balaton záró gáláját, ami igencsak látványosra sikeredett és ahol a hazai hírességek igencsak kitettek magukért.
Számos magyar híresség, illetve egykori győztesek is felvonultak az eseményen, aminek az Anna Grand Hotel impozáns kertje adott otthont. A Miss Balaton gálán többek közt Iszak Eszter, Kárpáti Rebeka, Gelencsér Timi, Zimány Linda és a tavalyi első helyezett is megjelent.
Tavaly ilyenkor szinte fel sem fogtam, hogy én kaptam meg a koronát. Furcsa és jóleső a visszatérés, hiszen idén már nem kellett izgulnom, de csupa szép emléket idézett fel az este
– mesélte lelkesen Bábel Virág.
A Miss Balaton-család tagjai mellett többek között Merő Péter is megjelent. A gála résztvevői a tervező ruháiból is láthattak egy látványos divatshow-t, ami a korábbi győztesnek is nagyon tetszett.
Amikor megnyertem a Miss Balaton koronáját 2019-ben, Dávid még nézőként szurkolt nekem. A következő évben már egy párként érkeztünk a vörös szőnyegre, idén először pedig már mint jegyespár veszünk részt az eseményen. Boldog vagyok, hogy megoszthatom vele ezeket a pillanatokat, mert igazi öröm számomra az itteni csapattal a közös munka
– árulta el Balogh Eleni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.