Terjedelmes videót osztott meg az Alcohol zenekar vasárnap Facebook-oldalukon. A felvételen a zenekar énekese, Csövi beszél, aki néhány nappal ezelőtt még élet-halál harcot vívott a kórházban.
"Mielőtt bármit is mondanék, első körben szeretném minden zenész kollégának, családtagnak, ismerősnek, rajongónak, barátnak, a kiadóknak és mindenkinek megköszönni, aki szurkolt értem, küldte az energiákat, és segített, hogy ezt is túl tudjam élni. Úgy néz ki, hogy sikerült is." - kezdte hálálkodva az énekes.
Az ízig-vérig rocker zenész néhány nappal ezelőtt került kórházba, azon belül is a sürgősségire, mivel belső vérzés alakult ki nála.
„A hírek nem jók! Csövit vasárnap a sürgősségire kellett vinni belső vérzéssel. Sajnos bejött, amitől tartottunk, a tavalyi betegségének harmadik és egyben legveszélyesebb szövődménye. Több liter vért vesztett, az orvosok most azon vannak, hogy a legkisebb beavatkozásokkal elállítsák a vérzést. Kérünk benneteket, hogy ne keressétek, folyamatosan tájékoztatunk mindenkit a fejleményekről! Bízunk benne, hogy ezt is pikk-pakk lerázza magáról, ahogy eddig is mindent! Szurkoljatok, küldjétek a pozitív dolgokat!” – állt a zenekar közleményében. Aztán szombaton végre megnyugtató hírek érkeztek az Alcohol zenekar frontemberéről, vasárnap pedig már
nagy tervekről számolt be a zenekar nevében is.
Az orvosok egy hónap pihenést írtak elő az énekesnek, de a munka ennek ellenére sem áll le a zenekarban, ugyanis
új dallal és videóklippel is készülnek a rajongóknak.
A lemezt felvettük, a Denevér stúdióban a keverés az már zajlik. Jövő pénteken pedig leforgatjuk hozzá az első hivatalos videóklippet, ami valószínű, hogy október elején lát majd napvilágot
- mondta a videóban Tóth Sándor Csövi.
"Egy különleges dal, mondjuk úgy, egy tőlünk szokatlan különleges helyen. Viszont előtte még, jövő hét végén, vagy a következő héten jönni fogunk egy szöveges videóval. Úgyhogy azért teljesen nem fogunk megállni, de addig pihi van" - folytatta.
Csövi meg is ragadta az alkalmat, hogy bejelentse, november 16-án lemezmegjelenő koncert lesz. Erre minden kedves rajongót szeretettel várnak.
"Kétféle jegyet vehettek, mind a kettő nagyon akciós, direkt a születésnap miatt. Egyik 999 forintért kapható online a készlet erejéig, ami a belépőt tartalmazza, és van egy Csövi 40 exkluzív jegy, ami tartalmaz egy Rejtvény cédét, természetesen a belépőt, és egy exkluzív H-Music magazint" - számolt be részletesen a frontember.
A koncertől a tudnivalók IDE kattintva tekinthetők meg.
Az Alcohol zenekar a kényszerpihenő miatt most egészen tavaszig nem tervez turnét, vagy önálló fellépést, kivétel a november 16-ai lemezmegjelenés.
Egy hónap múlva kell visszamenjek kontrollra, tehát nem kellett felhasítsanak, mint Frankenstein egyelőre, legalábbis reméljük, hogy így is marad... Tavaly, amikor volt a betegségem, annak ez egy harmadik szövődménye, ami a legveszélyesebb, a belső vérzés, ami igazából bármikor előjöhetett volna, egy emeléstől, akármitől, ezért óvtak az orvosok, hogy ne álljak színpadra
- vallott az énekes.
Ígérem, hogy jövő májusban pótoljuk, sőt, már a dátum is megvan, ősz elején azt is megtudjátok, hogy pontosan milyen zenekarokkal lesz a második Rockland Festival
-ígérte a rajongóknak az énekes. Csövinek most egy hónapig pépeset kell ennie, de nem bánja, elmondása szerint ugyanis ez a kedvenc része a pihenésből.
Néhány hónapja, májusban rossz hírek érkeztek a zenekar frontemberéről: gégerákról cikkeztek, ám Csövi a Borsnak nyilatkozva tisztába tette a kérdést.
„Nincs gégerákom! A gégémen találtak az orvosok két fekélyt, ezek egyébként a gyógyszeres kezelés hatására húzódnak vissza, már használhatom a hangomat is. Most még csak beszélni tudok, de napokon belül megint mehet az éneklés” – fogalmazott tavasszal Csövi betegsége kapcsán.
Azonban hétfőn a tüdőgyulladást okozta szövődmények miatt kellett sürgősen ellátni, ugyanis fekélyek alakultak ki a torkában, amelyek belső vérzést okoztak. Kórházba kerülése után a banda folyamatosan tartotta a kapcsolatot a rajongókkal. Így tudhattuk meg azt is, hogy Csövit megműtötték. Az operáció sikeresnek bizonyult, a zenész vért is kapott. Ahogy a zenekar írta, a jókívánságokra és az erő küldésére továbbra is szükség volt.
„Csövit tegnap a nyelőcsövén keresztül 'megműtötték' ( nem tudjuk mi volt a pontos eljárás, nem vagyunk orvosok) a gyomorszájánál és a nyelőcsövében próbálták elállítani a vérzést” – írta Facebookján az Alcohol zenekar.
Csütörtökön az is kiderült, hogy a rockbanda frontemberének szervezete befogadta a kapott vért, így Csövinek nem is volt szüksége többre. Már ez megnyugtatóan hangzott, ám a zenekar rajongói igazán csak pár perce, péntek délután lélegezhettek fel. A zenekar bejelentette ugyanis, hogy énekesüket már haza is engedték a klinikáról!
„CSÖVI MÁR OTTHON! Besz.rás.....hét elején még élet-halál között lebegett, pénteken meg két lábon hazamegy vigyorgó pofával, mint aki a Bahamákról jött éppen! Lényeg a lényeg: itt van! Üzent is Nektek! Csövi: Hamarosan egy hosszabb videóval is befogok majd jelentkezni, de addig is szeretném MINDENNEK/MINDENKINEK megköszönni, akik bármilyen módon segítettek a dolgaimban. Köszönöm a hitet a szeretetet! Köszönöm a zenész kollégák, a barátok, az ismerősök, a rajongók, a kiadónk, a családtagjaim és mindenki más jókívánságát, biztatását! Kemény menet volt, de a végén a 'bírák' megint mellettem szavaztak! 1-2 nap pihi, aztán jelentkezem, jövő héttől meg jön egy csomó info, november 16-án pedig a CSÖVI 40. bulin találkozunk! Sziasztok"
– üzent a rajongóknak a rocker, akik így már fellélegezhettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.