Majdnem két évtizede keresi fiát egy román asszony, aki a napokban végre megtudta az igazságot: gyermeke Románia egyik leghíresebb épületének, a parlamentnek az alapjaiban nyugszik bebetonozva.
Cameron Diaz karcsú alakjával mindig mindenkit levett és levesz a lábáról, de az arcbőrével soha nem tudott mit kezdeni. Ráadásul most a vörös szőnyegen mutatta meg: kissé túlzásba vitte a szépségápolást.
Úgy tűnt mára lenyugodott. Hát nem! Naomi Campbell újra kinyitotta a pofonos ládikóját. A modellel éppen az ABC tévétársaság készített interjút - pontosabban készített volna, ha a sztár hajlandó lett volna a kérdésekre válaszolni…
Egy francia nő bizonyosan nem számított ehhez hasonló különös találkozásra, mikor kirándulni indult az yvelines-i erdőkbe. Egyszer csak egy halom pornószínésszel találta szembe magát – az akció kellős közepén.
Hizlal az unalom, sokan csak azért nassolnak, mert épp nincs jobb dolguk. Csipegetni tévézés közben is jó dolog, ám a féktelen falatozásnak szó szerint súlyosak lesznek a következményei.
Egy amerikai nőt letartóztattak zoofiliáért (az ember állatok iránt érzett nemi vonzalma) és brutális állatkínzásért. Rachel Petterson ráadásul filmre is vette, amint kutyáival szexel.
Néhány pillanaton múlt Andrew Wythe élete. A brit férfit a fia mentette meg azzal, hogy lángba borult testét egy kétliteres kólás palackkal oltotta el.
Hiába oldották fel a légtérzárat, és sokan állítják: nem is volt rá szükség, szerdán egy Manchesterből induló gép kényszerleszállást hajtott végre, mert a vulkáni hamu miatt meghibásodott az egyik hajtómű.
Lezsírozott pályázatokról is vallott Bielek Péter a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) vezérigazgatója. Az érintettek: Hagyó Miklós, illetve Mesterházy Ernő, előzetesben ülő főtanácsadó.
Hat hete próbálja meghosszabbíttatni a jogosítványát Varró László. A hivatásos sofőr először lejárt jogsit kapott, majd különböző okok miatt többször elküldték az orvosához. Jogsija azóta sincs.
Könnyek között idézte fel lánya holttestének megtalálását H. Dénes. A 2008 novemberében megerőszakolt és meggyilkolt 14 éves Nóra gyilkosa egyszer sem nézett a megtört apára.
Liptai Claudia napi kapcsolatban áll elhunyt vőlegénye családjával. Együtt keresnek válaszokat a felfoghatatlan tragédiára, de Daróczi gyűrűs menyasszonya a híresztelések ellenére is állítja, hogy Joci fordult önmaga ellen.
Mozdulatlansággal akarta álcázni magát egy férfi, amikor a rendőrök rajtakapták viráglopás közben Pécsett. Ám a tolvaj nem volt elég ravasz, azzal bukott le, hogy túl sokat pislogott.
A gazellaalkatú focistafeleség, a német Vouge májusi címlapján pózol. Az ex-spice különleges ruhákban és drámai sminkkel pózol Alexi Lubomirski képein. A fotók egy amerikai szellemvárost idéző sejtelmes környezetben készültek a német Vouge számára.
Szokatlan indokkal utasított el egy állást a maga és felesége nevében Bill Clinton volt amerikai elnök. A Legfelsőbb Bíróság elnöki széke üresedett meg a közelmúltban, de még a felkérés előtt leszögezte az ex-politikus: sem ő, sem...
Rihanna éppen Svájcban koncertezett, mikor éles fájdalom hasította bordái közé hétfő éjjel. Menedzsere azonnal kórházba szállította, és szerencsére nincs komoly baja.
Tovább folytatódik a vád tanúinak meghallgatása Radovan Karad¾iæ volt boszniai szerb vezető perében az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéken. Egy védett tanú vallomása szerint...
Egyre eredményesebb a rák kezelése Magyarországon is, ám a gyógyítás közbeni mellékhatásokra sokszor még nem jut kellő figyelem. Pedig a teljes felépülés érdekében fontos, hogy a páciens élete minél kevésbé boruljon föl.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.