Komputertomográffal vizsgáltak több mint háromezer éves múmiákat, és ezzel az ősi egyiptomi kultúra számos titkát feltárták. A „páciensek” rejtélyes kórtörténetét vizsgálták, és eddig nem látott felvételek készültek. Abeer Helmi, a British Museum szakértője összesen hét múmiát világított át. A tudós kijelentette, hogy az új módszernek köszönhetően fantasztikus régészeti felfedezések várhatók.
– Bevittük a Manchesteri Királyi Kórházba a hét múmiát, és ott került sor a CT-vizsgálatokra – mondta el Helmi, aki azt is részletezte, mi mindent fedeztek fel a szarkofágokban – persze a holtakon kívül.
– Egy papnő sírjában tizenegy színarany amulett volt, ez a magas társadalmi státuszt jelzi. Egy 12 éves kislánynál kimutatta a CT, hogy komoly fogászati problémái voltak és súlyos vérszegénységgel küszködött. A többi múmiáról is hihetetlen dolgokat tudtunk meg. Egyedülálló betekintést kaptunk abba is, hogy milyen anyagi helyzetben volt az illető – erre lehet következtetni többek között abból, milyen kővel takarták el a szemüket, vagy milyen anyagú rongyba csavarták a halottaikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.