Pereskednek a szőrös lábúak

Torontó
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 04. 10:00
Botrány robbant a két évvel ezelőtti torontói G20-as csúccsal kapcsolatban. A tüntetéseken százakat vettek őrizetbe. Most heten pert indítottak. Állítják: azért tartóztatták le őket, mert szőrös volt a lábuk.

Beperelte a torontói rendőrséget hét tüntető, akik a 2010-es G20-as csúcstalálkozón demonstráltak. Míg a politikai elit a konferenciatermekben tanácskozott, addig odakint valóságos háború dúlt a rendőrök és a tiltakozók között. Rendőrautókat gyújtottak fel, és több mint 1100 embert tartóztattak le, a sérülteket tucatjával szállították kórházba. Most hét ember nyújtott be keresetet a rendfenntartók ellen.

A társaság egy pizzériában tartózkodott, amikor a rendőrök lerohanták őket. Állításuk szerint semmilyen okot nem adtak a letartóztatásra, a rohamrendőrök pedig csak azért vették őrizetbe őket, mert úgy néztek ki, mint a globalizáció ellen tüntetők többsége. Külsejük alapján – hátizsák, szakáll és a nők esetében szőrös láb – beleillettek a tüntetőkről kialakult képbe.

A borotválatlan lábú nők szerint szexuális inzultus is érte őket. Állításuk szerint letartóztatásukkor nem nők, hanem férfiak motozták meg őket, aztán a kapitányságon le kellett vetkőzniük fehérneműre, és ismét megmotozták ôket a férfi nyomozók. Alicia Ridge szerint rendkívül megalázó volt, mert közben végig megjegyzéseket tettek rá, miközben fogdosták, majd ráüvöltöttek, hogy borotválnia kellene a lábát.

A társaságot ezután 24 órára börtönbe zárták minden indoklás nélkül. A cso-port ügyvédje, Davin Charney a héten adta át a 44 oldalas keresetet a torontói rendőrkapitányságnak. Az ügyben egyébként korábban már indult belső vizsgálat a rendőrségnél, akkor a letartóztatásokat intéző parancsnok azt mondta: a jelentésekben szereplő szőrös láb csak egy tényszerű megálla-pítás volt, a demonstráló nők valóban ápolatlanok voltak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.