Áttetsző, alakját alig titkoló ruhakölteményben pompázott Carla Bruni Londonban, amikor férjével Sarkozy francia elnökkel David Cameronnál, az újdonsült brit miniszterelnöknél vendégeskedtek.
Egy gyermekneveléssel foglalkozó portál szavazásán nyert az ausztrál énekes, aki szoros versenyben a Take That zenekarából ismert Gary Barlow-t is maga mögé utasította.
Szerb szövetségi kapitánya a merészebbnél is merészebb terveket tűzött ki célul a ghánai válogatott számára. Milovan Rajevacs nem tartja kizártnak, hogy csapata túlszárnyalja Kamerun 1990-es és Szenegál 2002-es vb-teljesítményét, és...
Bár a rendőrségnek nincsenek adatai hazánkban működő sátánista szektákról, a gonosz hívei közöttünk élnek. A sötét erők követői titkolják hitüket, a Borsnak azonban most sikerült szóra bírni egyiküket.
Mezőhegyesen 400 ház sérült meg, köztük lakótelepi lakások, amelyeknek ablakai betörtek a jégesőben. Az orkánerejű szél és a jégverés leborotválta a fákat. Az MTI úgy tudja, még órákkal a vihar után is több centi vastag jég borította...
A betöréstől, a rablástól és a gyilkosságtól félnek a legjobban a magyarok. Az emberek fele lakóhelye környékén még nappal is attól tart, hogy bűncselekmény áldozata lesz.
Optimistán várják a hollandok a Japán elleni mérkőzést. A torna egyik favoritjának játékosai úgy vélik, nem veszthetik el a mai meccset, csupán Wesley Sneijder, az Inter sztárja óvatos… Szerinte képtelenség mindig csúcsformában játszani.
A bíróság megállapítása szerint pszichózisban és bipoláris zavarban szenved az az anya, aki a Biblia lapjait gyömöszölte hathetes kislánya szájába. A gyerek sajnos megfulladt.
Örökbe fogadták azt a palotapincsit, akit részeg gazdája brutálisan megkínzott a Moszkva téren. A kutya egy szemtanúhoz került, ám olvasóink közül is rengetegen jelentkeztek, hogy magukhoz vennék az ebet. Egy másik kutya azonban nem volt...
Az ország észak-keleti és észak-nyugati részén kisebb eső, zápor, zivatar is kialakulhat. A szél észak-keleten megélénkülhet. A minimumok 11-17°C között alakulnak.
Orbán Viktor nemcsak a politikában, hanem a divatban is konzervatív értékrendet követ. Divatosnak számít- e mélykék öltönye Európában?
– ezt kérdeztük többek között a hazai protokollszakértőtől.
Öttagú kivégzőosztag hajtotta végre a halálos ítéletet – egy 1985-ben elkövetett gyilkosság miatt – Ronnie Lee Gardneren, az egyesült államokbeli Utah államban.
Egy 12 éves kisfiú és saját apja életét egyszerre mentette meg Lajtár Kálmán. A mindössze húszesztendős szatymazi fiatalember nélkül szülôje és a fiú is odaveszett volna a megáradt csatornába.
Bocsánatot kért a bíróságon Marian Cozma édesapjától P. Gábor, amiért bántalmazta a román kézilabdázót. A csütörtökön R. Sándorra valló B. Ivánt megfenyegették.
Visszatér az RTL Klub képernyőjére az ittasan balesetet okozó Stohl András, miután elcsitulnak körülötte a viharok – értesült a Bors. Bár a csatorna nem veri nagydobra, apró jelekkel ezt üzeni.
Mennydörgéssel, és orkán erejű széllel csapott le tegnap este a vihar Budapestre. Közép- és Nyugat-Magyarországon több száz ház vált áldozatává az égiháborúnak, délután pedig tornádó szerű vihar söpört végig az több déli településén.
Anglia kínos döntetlent játszott az ellen az Algéria ellen, amely Egyiptomot, az afrikai kontinens egyik legjobb csapatát búcsúztatta a pótselejtező során.
Egy júniusi Las Vegas-i árverésen kalapács alá kerül Michael Jackson több személyes tárgya is, így a bútorai, a színpadi ruhái, továbbá kézzel írott dalszövegei is.
Trendi női felsőkön, metálfényű betűkkel láthatjuk viszont a slágerré lett Bikicsunájt. A szöveget nem védi jog, egy divatcég pedig nyári kollekciót gyártott belőle.
Tűz ütött ki péntekre virradó hajnalban a főváros III. kerületében található Margitligeti utca egyik panelházában. A 15 emeletes épület főbejáratánál kapott lángra egy hatalmas halomnyi szórólap és reklámújság. Nem zárható ki,...
Először játszik együtt főszerepet a filmvásznon Nicole Kidman és Nicolas Cage. A két Oscar-díjas színészt Joel Schumacher rendező nyerte meg készülő Trespass című akciófilmjéhez.
4-es kategóriájú, azaz nagyon erős és veszélyes lézer marokfegyevert árulnak az interneten. A Csillagok háborújában látott lézerkardra húzó fegyvert a világon bárhová házhoz szállítják 197 dollárért.
Az incidens hétfőn történ az USA-beli Seattle-ben. Két nő a gyalogátkelő mellett ment át az úttesten. A rendőr ekkor igazoltatta volna a 17 és 19 éves lányokat, ám azok nem voltak hajlandók engedelmeskedni. A tiszt megpróbálta őket előállítani,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.