B. Róbert már a második önjelölt gyilkos, aki magára vállalta, hogy 1995-ben Pécsett halálra szurkálta Gál Csilla taxisofőrt. A vádlottat tegnap jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla.
Kétszázmilliót költöttek azokra a napilapokban megjelent hirdetésekre, melyekben a kormány nemet mond az IMF állítólagos követeléseire, illetve bizalmat követel a szervezettől.
Egy bekapcsolva hagyott mikrofonban szólta el magát Orbán Viktor miniszterelnök: ki nem állhatja a kövér katonákat. A Bors azonban talált olyan mai főtisztet, akin deréktájt feszül a zubbony.
Megjárta a másvilágot, majd visszatért a földre egy amerikai idegsebész. Az addig szigorúan realista 59 éves férfi, miután felgyógyult a halálos agyhártyagyulladásból, könyvet írt élményeiről, s kijelentette: be tudja bizonyítani, hogy...
Hatalmas nemzetközi botrányt válthat ki az a cikk, amelyben a riporter arról számol be, hogy több ezer kínai diák iskola helyett, egy gyárba jár a legújabb iPhone-ok összeszerelésén dolgozni.
A 17 hónapos kisfiút, Justint két évvel ezelőtt ölték meg és ásták el Farmingdale városában. A holttestet nemrégiben találták meg, amikor édesanyja, Heather Kowalczik bevallotta, a kertjében van elásva halott kisfia.
Richard Smiths tavaly decemberben végzett feleségével és két gyermekével, majd öngyilkosságot követett el Leeds városában. A tragikus ügy tárgyalását a napokban tartották.
Egy reklámkampány keretében fantasztikus műsort mutattak be egy Goldberg-gép alkalmazásával. A bonyolult láncreakciót beindító masina végcélja minden esetben egy hétköznapi szituáció megoldása. Ezúttal is így történt, de az eseményről...
A 22 éves, Nerina Orton évek óta sanyargatja testét annak érdekében, hogy hihetetlenül vékony legyen a dereka. A brit táncosnő fanatikus módjára ügyel az alakjára.
Mohammad Latif Khatana ritka betegséggel él együtt. Arcát teljesen ellepi saját bőre, olyannyira, hogy nem is lát ki a vastag bőrredők közül. Bizarr külseje ellenére a szerelem mégis rátalált a férfire, akinek jelenleg a legnagyobb félelme...
Győrben egyetemre járnak a nagymamik és a nagypapik. Buzgón jegyzetelnek, boldogok, hogy újraélhetik diákéveiket. Ha rendesen tanulnak, oklevelet is kapnak az elvégzett szemeszterről.
Majdnem 10 km-re a lakóhelyétől találták meg a hátizsákját annak a kislánynak, aki eltűnt Westminsterből. De az igazi meglepetés nem ez volt, hanem az, amikor átkutatták a táskát és megtalálták benne a 10 éves Jessica Ridgeway üzenetét.
Mindössze egy paraszthajszállal nyerte a vasárnapi elnökválasztásokat Hugo Chávez, Venezuela elnöke. A dél-amerikai ország vezetőjének győzelme után azonban sokan csalást emlegetnek.
Chris Todd, a harmincöt éves brit mérnök egy olyan szerkezetet készített, ami leginkább a hörcsögök futókerekére emlékeztet, azonban egészen másra szolgál.
Egy óriáskígyót nyert, mert ő fogyasztotta el a legtöbb csótányt és férget élve. Edward Archbold azonban nem sokáig élvezhette, hogy ő volt a legjobb, ugyanis meghalt. Nem tudni mi okozta a halálát, az is lehet, hogy allergiás volt az állatokra.
Már régen nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem a személyiség kivetülése a telefon. Van, aki díszíti, akad, aki a teljesítményét turbózza, de szinte mindenki költ a készülékére. A szakember szerint azonban ez a divat is elmúlik egyszer.
Addig kergette egy bengáli tigris a gondozóját, míg az végül beugrott előle a medencébe. Szerencsére nem történt tragédia, ugyanis a különös show az arizonai állatkert egyik látogatócsalogató produkciója.
Csütörtökön szüleivel útra kel a németországi Essenbe Pocsai Roxána. A másfél éves berzéki kislányon veleszületett betegsége miatt élődonoros májtranszplantációt kell végrehajtani.
Matolcsy György szerint a bankok a tranzakciós adó háromszorosára rúgó ATM-adó ötven százalékát hárítják csak át az ügyfelekre. De a bankok erről nem tudnak. És csak találgatják, mire is vonatkozik az illetékként bejelentett sarc.
Váratlan fordulat a Bora Bora-ügyben. S. I. Lee az ügyvédjén keresztül nyilatkozott a Borsnak: ha valóban olyan agresszív volna, mint ahogy azt felesége állítja, akkor a bíróság nem ítélt volna úgy, hogy minden második hetet együtt tölthessen...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.