Ötvenezer forintért vásárolta meg gazdájától a Csillagszem Alapítvány a gerendási pónit, amelyik halálosan megharapott egy férfit. Volt gazdája szerint Csárli nem megbízható.
Szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett annak a kamionnak a sofőrje, aki szerdán a 72-es út mellett Litérnél egy vendéglő kerthelyiségébe csapódott teherjárművével, miközben kívülről próbálta megállítani az elszabadult gépmonstrumot
Óriási feltűnést keltett rekordfogásával egy osztrák horgász a Constance-tónál a Rajna torkolatánál Ausztriában, mikor egy 2,40 méteres, 83 kilós harcsát sikerült kifognia.
Minden második ember televíziózás közben alszik el esténként, pedig a szakértők szerint ez egy igen rossz szokás. A világító doboz előtt álomba szenderülőnek komoly következményekkel kell számolnia, a krimik különösen károsak az egészségre.
Ingyen engedi be, és meg is ajándékozza az odaérkező szűzlányokat a Hunan tartománybeli nemzeti park Kínában. Apró kitétel: a kedvezmény csak a 22 éves és annál idősebb kisasszonyokra vonatkozik.
A mai naptól húsz forinttal drágul a chips, tízzel a kóla az új adórendelet szerint. A helyzet meglehetősen kusza: a gyártók kiskapukat keresnek, az eladók szerint a multiknak kedvez a döntés.
Eltiltották a tanítástól a harmincegy éves Benedict Garrettet, miután diákjai megtalálták honlapját, amelyen vetkőzőműsorát hirdette. Később kiderült, komoly pornósmúltja is van.
Meglehet, élete nagy lehetőségét szalasztotta el Beke Yvett. A magyar Pamela Anderson-hasonmással George Clooney kezdett flörtölni. A modell bevallotta: nagy kísértésnek volt kitéve.
Meglépett a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja. Az öt évre ítélt Pál Gábor készülhetett a szökésre, ám az őt ellenőrző rendőrök megzavarták. Pál félrelökte a zsarukat, és kámforrá vált.
Egymillió forintos díj üti a markát annak, aki a tavaly megölt L. Erzsébet gyilkosának nyomára vezet. A rendőrség vizsgálja, hogy a nemrég elfogott battonyai sorozatgyilkos végzett-e a nővel.
Alaposan meglepődött az az öt háborús veterán, akiket az ezzel foglalkozó kormányhivatal keresett fel, hogy leülne velük tárgyalni valaki megbeszélni a helyzetüket. A katonák egy hivatalnokot vártak, erre maga Barack Obama sétált be a lepukkant...
Eminem az észak-írországi Tennent’s Vital fesztivál színpadja mögé fából készült tómedret építtetett, és vízébe különleges halakat, úgynevezett koi-okat kért.
Az emberek többsége kevésnek tartja a nap 24 óráját, a többség azt szeretné, ha egy nap 28 órából állna. Pedig ha kívülről szemlélnék magukat, kiderülne, hogyan és mire pazarolják el az időt.
Egyedülálló kezdeményezésbe fogtak a Frankel
Leó utcai zsidó közösség tagjai. Hatvanan egyszerre
kezdtek fogyókúrába. Minden leadott kiló
után ezer forintot kap a zsinagóga.
Megszállták az X-Faktor 2011 válogatóit a gyönyörű nők. A jelentkező szépségek rendszerint megmutatják a mentoroknak, amijük van, de ezzel nem tudják lekenyerezni a döntéshozókat.
Elítélte a touloni bíróság azt a francia férfit, aki nem bírta túltenni magát a barátnőjével való szakításon, és bosszúból közzétette a nőről készített erotikus fotókat és videókat. Ez ugyanis bűn: a magánéletbe való durva...
Főhet a feje Barack Obamának, ugyanis letartóztatták ittas vezetésért az amerikai elnök nagybátyját, akiről ráadásul kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az államokban, így kitoloncolhatják Kenyába.
Hihetetlen jelenetet vett fel egy biztonsági kamera az USA-beli Santa Fé egy parkolójában. Egy szolgálatban lévő, egyenruhát viselő rendőr autója motorházán közösült egy nővel.
Ezen a héten Asztro Juci válaszol a telefonálók kérdéseire, aki 1998 óta foglalkozik asztrológiával, számmisztikával, spirituális tanításokkal, betegségek lelki eredetével, meditációval, újjászületéssel, jógával és előző életek feltárásával.
Lesznek olyan területek, ahonnan teljesen kivonulhat az állam a jövőben – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfői beszédében. A kormányfő részletekről nem beszélt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.