A rémálmok rémálmát élte meg a vecsési Keleti Krisztián és neje, Tenzi, amikor másfél hete egyik reggel négy-éves kruppos és asztmás kisfiuk befulladt. Krisztián az I. sz. Gyermekklinika pulmonológiájának kis betege, a szülőknek volt gyakorlatuk a rosszullét kezelésében, de ezen a reggelen attól tartottak, megfullad.
– Kocsiba vágtuk magunkat, és elindultunk a klinika felé. Azért nem a mentőket hívtam, mert féltem, hogy nem érnek ki időben. A ferihegyi gyorsforgalmi úton nagyon lassan haladt a forgalom a reggeli dugóban, és Krisztián egyre rosszabbul volt – emlékszik a feszült pillanatokra a gyermek édesapja.
– Szlalomozva próbáltam előbbre jutni, Tenzi kapaszkodott, s figyelte, hogy van a gyerek. Elhúzott mellettünk két motoros rendőr. A nyomukba eredtem, villogni kezdtem rájuk. Egyikük mellém húzódott, elmondtam neki, mekkora bajban vagyunk.
A motoros rendőrjárőr jelzett a központi diszpécsernek, s szirénázva, villogva vezették fel Krisztináék kocsiját. – Nem tudtuk, mi a baja a gyermeknek, de láttuk, mennyire aggódnak a szülei. Ilyenkor nem lehet mérlegelni. A rendőrnek minden ember számára segítséget kell nyújtania, minden körülmények között. Ezt tettük – indokolta döntésüket Bercsényi László törzsőrmester.
Krisztián azóta jobban van, és remélik, az orvosi ellátásnak köszönhetően többé nem kerülnek hasonló helyzetbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.