A Pan Am légitársaság Londonból New Yorkba tartó 103-as repülőjárata ellen 1988 december 21-én elkövetett bombamerénylete miatt legkevesebb huszonhét évre került sittre a líbiai Abdel Baszet al-Megari, akinek immár kevés ideje van hátra az életből.
Lemondott tisztségéről az a konzervatív politikus, aki meztelen képeket töltött fel magáról egy meleg társkereső honlapra. Roberto Arango puerto rico-i republikánus szenátort - akit kollégái csak Robinak szólítanak - egyébként korábban...
Ha valaki tud olvasni az emberi arcról, egy vadidegenről is megmondja, milyen volt a gyerekkora vagy milyen betegségekre hajlamos. Minél eltérőbb a két arcfél, annál zaklatottabb ifjúságra utal
Enyhe Cannabis-mérgezéssel szállítottak kórházba Párizs külvárosában egy 9 éves lányt, aki az anyja és annak szeretője által telefüstölt szobában szívta túl magát.
Budapesten két helyen is tesztelik a fővárosiakat: becsületes kasszás ásványvizet adó automatát helyeztek el közterületen. Aki nem sajnál 50 forintot a buborékos vízért, az a Csodalámpa Alapítványt segíti adományával.
A murmanszki rendőrség őrizetbe vett egy orosz fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt, majd megevett egy férfit, akivel egy, homoszexuális online társkereső oldalon találkozott az interneten - adta hírül a helyi hatóság.
A pécsi lövöldöző és az egyre gyakoribbá váló iskolai erőszak ihlette a Vígszínház legújabb darabját, a Punk rockot. A dráma hitelesen mutatja be a középiskolás fiatalok problémáit.
Egy hete nem adott életjelet magáról Moammer Kadhafi: a hírek szerint már nincs is az országban. Bár a diktátor csapatai ellenállnak, Líbiában a lázadók lépésről lépésre veszik át az ellenőrzést.
Több autót is összetört egy meghiúsult rablásból menekülő autó Budapesten a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél kedd reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Észak felé távolodva elhagyta az Amerikai Egyesült Államok területét az Irene. A nyolcszáz kilométer széles területű hurrikán történelmi károkat okozott az országnak.
Gőzerővel dolgozik a kormány a jogosítványszerzés feltételeinek szigorításán: úgy hírlik, több gyakorlati órára kötelezik a tanulóvezetőket, és ez rá is fér a magyar autósokra – vélik az oktatók.
Falusi Mariannt nem izgatja, hogy elhalasztották a Megasztár 6-ot. Sőt örül, hogy nem kell lemondania őszi fellépéseit, míg januárban amúgy is megcsappannak a felkérések, így jól jön a tehetségkutató.
Leállt a szíve egy 16 éves kecskeméti lánynak. Zsanettet a barátja próbálta újraéleszteni – mindhiába. Felmerült a gyanú, hogy Zsanett öngyújtógázt szívott, a rendőrség vizsgálatot indított.
Horgászat közben segélykiáltást hallott hétfő reggel a 69 éves K. György, a férfi azonnal a bajbajutott segítségére sietett. Átszaladt a közeli hídon a Csónakázó tó szigetére, levetkőzött és a vízben fuldokló nő után vetette magát.
Ittas vezetés gyanújával őrizetbe vette a massachusetts-i rendőrség Barack Obama amerikai elnök nagybátyját, Onyango Obamát. Az Omar becenévre hallgató 67 éves férfi ráadásul illegális bevándorló is. Most unokaöccsétől vár segítséget.
Tízből kilenc nő utálja férje ivócimboráját. Ugyanakkor a pasik sincsenek könnyű helyzetben: barátok, kollégák céltáblájává válnak, ha nem mennek el velük egy korsó sörre.
Az Avatar iránti rajongás hozta össze Fehérvári Petrovits Andreát és Batíz Zoltánt, akik Na’vinak öltöztek a filmrajongók hétvégén megrendezett találkozóján.
Jobban teszik, ha éberen figyelnek az USA-beli St Louis járókelői és kerékpárosai. Könnyen áldozatául eshetnek ugyanis a helyi kamaszok legújabb őrült passziójának, a Knockout Kingnek, melynek lényege, hogy egy szembe jövő vadidegen embert...
Színészek, sportolók és a média java, mintegy 150 horgász áztatta zsinórját a festői Maconkai-tóban, a VII. PV Tv-Energofish- Cube társasági horgászversenyen.
Lenge öltözetű táncoslányokkal kapták lencsevégre Boris Johnsont, London főpolgármesterét. A tejfel szőke politikus láthatóan élvezte a dús keblű, tollas kalapot viselő hölgyek társaságát. A polgármester a vasárnap kezdődött karnevált népszerűsítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.