Genetikai csodaként tartják számon a hétéves Kiant és Remeet. Az angol fekete-fehér kétpetéjű ikrek, az édesanyjuk szerint akár az egyenlőség jelképei is lehetnek.
A 16 évesek hatvan százaléka volt már részeg, negyven százalékuk rendszeresen dohányzik és minden ötödik túl van az első drogélményén. A szünidő csak ront a helyzeten.
Megerőszakolta 11 éves kislányát, majd felvágta az ereit O. János. Az abaligetiek szerint azért esett neki a férfi a lányának, mert felesége megcsalta, és így akart bosszút állni rajta.
Egy indiai férfi elmondása szerint elviselhetetlen felfájás tör rá, ha pornográf videókat vagy filmeket néz. A férfi esete még az orvosok érdeklődését is felkeltette.
Megcsúszott, és az oldalára borult egy homokot szállító teherautó. A rakomány betemetett egy családot. A 22 éves édesanya, és két kislánya – 3 és 2 évesek – életét vesztette a tragikus balesetben.
Rendőrök tucatjai lepték el volt francia elnök otthonát és irodáit kedden - írja az AP hírügynökség. A nyomozók a L’Oreal-botránnyal kapcsolatban kerestek iratokat és titkos kampánypénzeket Sarkóéknál. Az exállamfő egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Kristy Allen és matematika tanár férje a helyi kisboltba mentek vásárolni, amikor egy kék zacskót vettek észre az egyik kuka tetején. A Clarksville-i (USA) fiatalasszony arra kérte a férjét, hogy nézze meg a zacskót, mert úgy néz ki, mint...
A fiú a nagymamája autójában utazott a hátsó ülésen, ahol talált egy ugrókötelet. Az egyik percben még vidáman játszott a kötéllel, a másik percben már nem volt meg a fél csuklója.
Szinte mindegy hogy évek óta tart a kapcsolatotok, vagy csak néhány hete kezdődött. Sokszor az sem számít, hogy már közös gyerekeitek vannak. Nincs olyan dolog, amivel nyomást gyakorolhatnál rá, vagy meggyorsíthatnád az elhatározásban,...
Már az amerikai nagyvárosok is küzdenek a túlélésért, mert kevés az ott élő ember. Ezért aztán agresszív kampányba kezdtek, hogy minél több új lakót csábítsanak magukhoz.
Elfogták R. Istvánt, azt a férfit, aki a lakására csalt, majd megrontott egy 13 éves kisfiút, majd az intim pillanatokat le is filmezte. A férfinek nem ez az első megrontási ügye.
Eddig csaknem kétezer embert telepítettek ki a spanyolországi Valencia tartományból az ott pusztító erdőtűz miatt. A hatóságok még mindig nem urai a helyzetnek.
Kötelező lószámlálást írt elő az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházaknak. Az egészségügyi intézményeknek össze kell számolniuk, hogy hány lovuk van összesen.
Tízmillió forintos kárt okozott négy tini annak a gazdának, akinek felgyújtották állattartó telepét, és száz birkája odaveszett. A tettesek bocsánatot kértek, de hiába, a gazda tombol.
Magához vette árván maradt nyolcéves féltestvérét a 22 éves Fári Nikoletta. A lányok nem csak édesanyjukat veszítették el, hamarosan hajléktalanná is válhatnak, hiszen több mint hatmillió forintos adósságot örököltek.
Mobilozás miatt csapott villám négy nőbe Németországban, mialatt egy faházban próbálták átvészelni a vihart. Hármat agyonsújtott, a negyedik asszonyt intenzív osztályon ápolják.
Mostantól az igen nagy korkülönbséggel szárba szökő szerelmeken sem mosolyoghatnak a szkeptikusok. Elég, ha csak ránézünk a 72 éves Dr. Jeffrey Life fotójára. Egy biztos a hetedik ikszen is túl lévő doki teste nem mindennapi.
A megszorítások és a gazdasági válság mellett újabb dologgal sokkolta a gyanútlan ausztrál lakosságot a helyi kormány. A munkáspárti Craig Emerson kereskedelmi miniszter ugyanis egy élő interjú során rappelni és táncolni kezdett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.