Röhej: nyolc év után bánta meg bűnét a cipőtolvaj

cipőtolvaj
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 09. 16:30
Egy szaúdi férfi bocsánatkérő levelet kapott tolvajától, aki az ellopott cipője árának kétszeresét fizette ki neki.
Bors

Abu Abdul Rahman cipőjét nyolc éve lopták el, és a szaúdi férfi nemrég azzal szembesült, hogy a tolvaja olyannyira megbánta bűnét, hogy egy levélben esedezett, bocsásson meg neki. A cipőjének egyébként a rokona esküvőjén veszett nyoma, így onnan mezítláb ment haza.

A levelet egy ismeretlen fiú nyomta Rahman kezébe, akkor, amikor éppen az irodája felé sétált. – A tolvaj azt írta, bűnősnek érzi magát, és kéri, hogy bocsássak meg neki a Ramadán hónapjában... pedig tulajdonképpen én már nyolc éve megbocsátottam – nyilatkozta Abdul Rahman, akinek a tolvaj 500 szaúdi riált, azaz körülbelül 30 ezer forintnyi összeget mellékelt a borítékban.

– Hogy őszinte legyek a cipőm fele annyiba került, szóval elhatároztam, hogy az összeg másik felét jótékonysági célokra ajánlom fel - tette hozzá.

A Ramadán a böjti hónap elnevezése, az iszlám holdnaptár 9. hónapja, idén június 28. és július 27. között lesz. A muszlim hit szerint ez az a hónap, amikor Allah bemutatta Mohamednek a Koránt - a szent könyvet.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.