Öröm, hogy Palácsikék lánya, Tímea híres ember felesége lett – de a szülőknek meg kellett tanulniuk, hogy az ezzel járó nyilvánosság árthat. Hallgatózásba burkolózott a család.
Nagy felháborodást váltott ki, hogy a napokban Győrben a kiváló labdarúgó, Fehér Miklós sírját megrongálták, és elvittek három relikviát. De vajon mit találnak a sírrablók a temető többi nyughelyénél?
Lázban ég a miniszterelnök családja: Orbán Viktor holnap adja férjhez első szülött lányát, Ráhelt. A Bors profi asztrológust kérdezett, születési dátumok alapján milyen lesz a lány, és választottja, István házassága?
Beletiportak a nőiességébe, és súlyosan visszaéltek a bizalmával, megsértették a magánélethez való jogát, az emberi jogait – Caludia egy meglepően őszinte nyílt levélben állítja ezt, melyet egy hetilap főszerkesztőjének címzett.
ByeAlex Kedvesem című nótája az Euroviziós szereplés óta önálló életet él, szinte brandként működik, áruvédjegy lett. Az azonban keveseknek jutna eszébe, hogy Az én kedvesem kenyeret süssenek.
Négy és fél év után házasodott össze az ifjú pár - ám a néhány héttel később megejtett nászúton a férj közölte feleségével: megcsalta és elhagyja a másik nőért. Az após nem hagyta annyiban.
Álláskeresés címén paliztak be embereket, akiket aztán egy meteorbecsapódás áldozataivá tettek. Mármint úgy, hogy ők azt hitték. Ütős reklámfilm Chiléből.
Egy kínai asszony ki sem állt a forgalomból, hanem egyszerűen mopedezés közben mellére rakta a gyermekét. A kicsi éppen nagyon kapaszkodott, amikor a rendőr megállította őket.
Gitárral a kezében vonult az oltár elé egy amerikai szerelmespár. A menyasszony két hónapig gyakorolt, hogy gitártanár kedvesével valóban harmóniában legyenek.
Film készült a néhai Diana hercegnő és a pakisztáni szívsebész, Hasnat Khan románcáról. A férfi volt az utolsó nagy szerelem a hercegnő életében - ám ma rá sem ismerni az egykori orvosra.
Levetette magát a Brooklyn-hídról egy 29 éves férfi, de csodával határos módon túlélte a közel negyven méteres zuhanást. A mentőalakulat még időben kihúzta a vízből az öngyilkosjelöltet.
Az észak-karolinai Ashley England gyermeke különleges bánásmódot igényel, ami bizony sokszor próbára teszi az asszony türelmét. Gyermekkora óta értelmileg sérült kisfia nemrégiben egy étteremben kapott dührohamot, ám egy ismeretlen jótevőnek...
Gázszivárgás volt a győri Rába Quelle élményfürdőben, ezért bezárták, de hamar orbosolták a problémát, és alig egy órával később máris újranyitott a létesítmény - közölte a létesítmény általános igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A waterloo-i Roger W. Barto épp hazafelé tartott, amikor a bíróság épülete előtt egy ismeretlen hátulról leütötte egy kidobott vécédeszkával, majd fojtogatni kezdte. Egyelőre még nem találják az elkövetőt.
Horrorisztikus emberölés után nyomoz az orosz rendőrég. Egy sikeres, 28 éves modell eltorzított, megcsonkolt holttestét találták meg egy Urál közeli erdőben. A gyilkossággal a nő férjét gyanúsítják, a férfi azonban mindent tagad.
Vigyázz, kész, start! Már csak négyet kell aludni és ismét fantasztikus nyereményeket kínáló játékot indít lapunk. A Mindig Borssal a pénzen felül sok-sok egyéb mellett laptopot, mobiltelefont, könyveket, sőt készpénzt is nyerhet.
Tucketnek nyoma veszett. A nőstény tevét egy franciaországi állatparkból vitte el valaki a minap az éj leple alatt. A hazai állatkertekben elsősorban hüllőkre és majmokra vadásznak a tolvajok.
Nem feltétlenül kerül százezrekbe vagy milliókba egy világraszóló lakodalom. Egy skót házaspár egy fontból, vagyis mindössze alig 350 forintból megoldotta a nagy napot – és még jól is érezték magukat.
Kínos fotó jelent meg a volt amerikai elnökjelöltről, John McCainről, amint a szíriai konfliktus szenátusi tárgyalásán a vita helyett telefonjával játszott. A Bors összeállításából kiderül, mivel ütik el az időt a hosszú parlamenti...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.