Kínos fotó jelent meg a volt amerikai elnökjelöltről, John McCainről, amint a szíriai konfliktus szenátusi tárgyalásán a vita helyett telefonjával játszott. A Bors összeállításából kiderül, mivel ütik el az időt a hosszú parlamenti...
Minden idők legnagyobb rendőrségi akcióját hajtották végre kedden hajnalban Magyarországon, mely során egy bűnszervezetet számoltak fel a hatóságok. Még a rendőrök sem tudták hova mennek, ezért páran csinos ruhába öltöztek.
Október 17-ig meghosszabbították a házi őrizetét annak az agárdi házaspárnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra éheztették 19 hónapos kisfiukat, Benjámint. A kicsi sírjához is csak engedéllyel mehetnének, azonban egyelőre ezt nem kérték.
Három maszkos, rejtélyes alak tört be egy kutyakiképző telepre, az alkalmazottakat megkötözték és elvittek 15, képzés alatt álló kutyát Karancslapujtőn. A rendőrség nyomoz a brutális kutyatolvajok után.
Akkor nagyon nagy macsó volt az agresszív férfi, amikor megerőszakolt egy alvó nőt, de elájult, amikor a rendőrök közölték vele: a jelek szerint AIDS-es lett az áldozatától.
Az asszony állkapcsának nagy részét, a bal szemét és több fogát is el kellett távolítani egy műtét során, miután az arcában szétterjedt egy rosszindulatú daganat. Úttörő eljárással készítenek neki új arcot.
Mindenki fáradt volt és túlterhelt a bostoni kórház sürgősségi osztályán, ez pedig az életébe került egy 14 éves kamaszlánynak. Jessica kétszeres szívinfarktus után jelentkezett a kórházban, ahol több hibát is elkövettek az orvosok.
Valóra vált egy német kisgyerek rémálma, mikor nagyszülei házában egy szarkofágot és benne egy múmiát talált. A nyugdíjas pár sem tudja biztosan, hogyan jutottak hozzá a különös tárgyhoz.
Egy kansasi férfi koldulós poharába egy gyémántgyűrű is bekerült, ő pedig visszaadta a tulajdonosnak, aki hálája jeléül adománygyűjtésbe kezdett a számára. 44,4 millió forint jött össze, és így új életet kezdhetett.
A budapesti rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták azt a három férfit, akik hétfőn az Erzsébet körúton megszurkálták egy érmebolt alkalmazottját és kirabolták.
Egy vita során saját 34 éves édesanyját verte össze egy 14 éves nyírbátori fiú. A gyereket a kiérkező rendőrök állították meg, akik az eset után elfogták a tomboló fiút. A gyerek ellen nyomozás indult is, amelyet most vádemelési...
Utcai tömegverekedésbe keveredett a 16. születésnapjáról hazafelé tartó George Bromleyban. A kiérkező rendőrök figyelmetlensége miatt másnapra meghalt.
A Malacka gúnynevű Kovács Antal (35) a pécsi Ady Endre utca egyik kocsmájának szexszobájában gyilkolta meg szeretőjét tavaly októberben. S. Hajnalkának (56) azért kellett meghalnia, mert becsmérelte szeretőjének szexuális teljesítményét....
Bántalmazta, késsel rátámadt, majd gyilkossággal és kisgyereke elvételével fenyegette élettársát a szegedi D. Zsolt. A férfit még idejében megfékezték a rendőrök, így a nő csak könnyebben sérült.
Ha jól viselkedik a börtönben, korábban szabadulhat az az asszony, aki szülés után a pöcegödörbe dobta újszülöttjét a Tolna megyei Kocsolán tavaly márciusban. A Pécsi Ítélőtábla 5 év börtönre ítélte az asszonyt, aki jó magaviselet...
Szinte bármit képes megcsinálni testével az orosz születésű Julia Günthel, művésznevén Zlata. Ha akarja, félbehajlítja önmagát, de egy hűtőszekrénybe, vagy egy 50 centiméteres dobozba is simán belefér. Hajlékonyságával milliókat keres.
Mennyei ízek, pihentető szundikálás, no meg vad szeretkezések. A pasik kétszer olyan gyakran ábrándoznak minderről, mint a csajok. Félóránként. Legalábbis ez derül ki egy egyetemi kutatásból.
Már beszélt édesanyjával a kórházban a hatéves Dominika. A kislány annak a lábatlani vendéglőnek a teraszán ült, ahová egy autós behajtott, kidöntötte a tartóoszlopokat és a vendégek fejére szakadt a tető. A kisvárosban lincshangulat...
Furcsa zajokra figyelt fel szombathelyi házában egy idős úr. A hálószobába lépve döbbenten látta, hogy egy férfi vetkőzik alsónadrágra az ágya mellett.
Megdöbbentő esetek sokkolnak Kecskeméten: egy fantom késre hasonlító tárggyal a kezében nőket ölelget a nyílt utcán. A rendőrség már körözi a rejtélyes sorozatölelgetőt.
Egyedi azonosítót kapott a fővárosi állatkert jácintkék arája, Indigó. A bátor papagájfióka hősiesen tűrte a beavatkozást, jutalmul visszaengedték szüleihez.
Aczél Endre forog a sírjában – mondta Gyurcsány Ferenc budapesti alternatív tanévnyitóján. A néven nevezett újságíró eközben a főváros másik szegletében éppen a születésnapjára készült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.