Aktuális

Szívrohamot kapott a Cozma haláláért elítélt Sztojka

Munkatársunktól

2015. október 6. kedd 05:00

Több marék gyógyszert szed minden nap a rácsok mögött a Marian Cozma brutális megölése miatt 16 év börtönbüntetésre ítélt Sztojka Iván.

– Még fű sem terem itt, mióta a tragédia megtörtént, kihalt körülöttünk minden – mutat körbe az enyingi ház kertjében Sztojka Iván egyik rokona. – A gyilkosság óta nem csak Iván bűnhődik, hanem az egész család. Apja belehalt a bánatba, anyukájának pedig napi anyagi gondjai vannak. Persze tudom én, megérdemeljük, ami velünk történik, hiszen szörnyű, amibe Iván belekeveredett. De higgyék el, szenvedünk is rendesen – szomorkodik a Sztojka rokon.

Kezdetben látogatták

Sztojka bűnsegédként 13 év börtönt kapott. Büntetése elején még bizakodó volt. Ezt mondta:

– Tanulni nem nagyon szerettem, inkább családunk mezőgazdasági vállalkozásában dolgoztam. Szüleim, feleségem, de még két előző élettársam is rendszeresen meglátogat a börtönben. Csomagokat is kapok tőlük. A feleségemtől két gyerekem van, élettársaimtól egy–egy. Ősszel elkezdem a gimnáziumot. Szigorú a börtönélet, bilincsben mehetek csak ki a cellából, két fegyőr kíséretében, de ezt el kell viselnem. Most többnyire pszichológiai könyveket olvasok, hogy jobban megértsem az embereket – nyilatkozta a Kisalföldnek.

Aztán eltűntek mellőle

A bezártság azonban szép lassan tönkretette Sztojka egészségét és emberi kapcsolatait is.

– Iván a bíróságon is azt vallotta, amit mi is hiszünk, hogy fatális véletlenek sorozata vezetett oda, hogy Raffael Sándor megszúrta a kézilabdázót – mondja a család verzióját a gyilkosságról a rokon. A 2012-ben meghozott jogerős ítélet szerint Sztojka bűnsegéd volt ember­ölésben, emberölés kísérletében és életveszélyt okozó súlyos testi sértésben.

Rokona így folytatta:

– Ivánnak mindig voltak kisebb balhéi, de soha nem gondoltuk, hogy ilyen ügybe fog keveredni. Apja nem is bírta elviselni a történteket. A börtönben nagyon rosszul érzi magát Iván, az egészsége teljesen odalett. Még szív­infarktusa is volt. Maréknyi gyógyszert kell naponta beszednie, annyira kikészültek az idegei is. Egy emberi roncs lett belőle, és még mennyi van hátra! Csak remélni tudjuk, hogy az anyukája, Ibolya megéli fia hazajövetelét. Ibolya élete is odalett. Makk- és gesztenyeszedésből van pár forintja. Most is a határban van, késő estig gyűjtögeti a terméseket. Hát így élünk mi, szegényesen – magyarázza egy Mercedesnek támaszkodva a férfi.

Halálos szúrások

2009. február 8-án hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen halálra késelték Marian Cozma világklasszis kézilabdázót. Az egész országot megrázó tragédiával kapcsolatban hét embert ítélt el a bíróság, többek között Sztojka Ivánt. Ő mint harmadrendű vádlott tizenhárom év börtönbüntetést kapott.

További cikkek

Dráma

A gyerekszoba előtt állt meg az elszabadult kamion Bodogláron

Dráma

Harmadszor landolt kamion a család kertjében a Bács-Kiskun megyei Bodogláron

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Itt az első fotó: Ő lehet Mádai Vivien új pasija

888.hu

Ki gondolta egyáltalán, hogy van diplomája?

origo.hu

A Telex már december 7-én elkészítette a 'Meghalt Csollány Szilveszter' cikket - mutatjuk a bizonyítékot

hirtv.hu

Csörte: Sorsdöntő népszavazás áprilisban

kemma.hu

Május 1. úti gyalogosgázolás: megszólalt az édesanyjáért aggódó férfi

nemzetisport.hu

Kerékpár: edzés közben busszal ütközött a Giro címvédője

origo.hu

Az erdőtől a vevőig csökkenthető a bútoripar ökológiai lábnyoma

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára

borsonline.hu

Lesújtó hírt jelentett be a színház: elhunyt a 43 éves magyar színész

mandiner.hu

Tekintélyes japán tudományos elismerést kapott Karikó Katalin

origo.hu

Szívszorító szavakkal búcsúzott Csollány Szilvesztertől olimpiai bajnok barátja