Megtalálták azt a személyt, aki megvette a múlt szerdán kocogás közben bestiálisan meggyilkolt K. Krisztina mobilkészülékét – értesült a Bors. A rendőrség hallgat. De, ha így történt, a szakember szerint szorulhat a hurok az erőszakoló gyilkos körül.
Megsérült egy mentőautó személyzete, amikor járművükkel egy nagyjából 150 kilogrammos szarvasnak ütköztek szerda délután Zalaegerszegen - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t.
Egy chicagói férfi összeveszett a hölgy lakótársával és dühében megverte a lányt, a papagáját a falhoz vágta, majd kést döfött bele. Két évig nem tarthat háziállatot.
Baden közelében 4,2-es erősségű fölmozgást mértek ma 19.17-kor. Egyelőre nincs arról információ, hogy az esti földrengés károkat okozott volna Magyaroroszágon.
A fiatal férfi már többször ült börtönben erőszakos cselekményekért, mégis felügyelet nélkül elengedték. Nem sokkal később halálra késelt egy 16 éves lányt egy buszon.
A belga férfi az eutanázia mellett döntött, mert nem volt megelégedve nemváltoztatás utáni önmagával. Vasárnap megkapta a halálos injekciót, nem szenved tovább.
A jemeni kislányt azért adták hozzá nála háromszor idősebb unokatestvéréhez, mert családja képtelen volt eltartani. A férfi brutálisan bánt az általa csak szextárgynak tekintett gyerekkel.
Balesetet szenvedett egy cseh és egy román férfi az M1-es autópályán. A rendőr9k a helyszínre siettek, a kocsiban azonban drogot találtak. A két férfi meglepődött, ugyanis azt hitték: nálunk is szabadon adható-vehető a kábítószer.
Ahogy azt a Bors megírta, a 43 éves Amanda Hutton halálra éheztette négyéves kisfiát, akinek mumufikálódott holttestét két évvel később fedezték csak fel. Az alkoholista nő annyira részegen jelent meg a legutóbbi tárgyalási napon, hogy...
Elkapták a rendőrök a 17 éves M. László Benjámint, aki a gyanú szerint olyan súlyosan megvert egy nálánál négy évvel fiatalabb kölyköt, hogy az kis híján belehalt sérüléseibe.
Mivel a kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzat finanszírozásáról, technikai értelemben beállt a csőd. Pénzhiány miatt nyolcszázezer embert küldtek kényszerszabadságra.
Összevertek, majd szétszurkáltak egy jánoshalmai férfit, mert az elhagyta várandós barátnőjét korábbi szerelméért. A szurkáló 3 év börtönbüntetést kapott.
Az 51 éves ausztrál anya a mai napig bárhol előkapja a mellét, ha ötéves lánya tejet kíván. Állítása szerint ennek köszönhetően nyugodtabb a gyermeke, mint bárkié és az immunrendszere is világbajnok.
Inkább hisznek a lehetetlen összeesküvés-elméletekben a magyarok, mint az unalmas valóságban – derül ki a Political Capital felmérésének eredményéből. Hiába, kényelmesebb bűnbakot találni, mint az összetett okokat elemezni.
Horrorfilmekből ismert jelenetek váltak valósággá Kínában: hatalmas darazsak támadtak emberekre. Az állatok rendkívül agresszívek, és a csípésük ellen szinte lehetetlen védekezni.
Senkinek sem merte elmondani a nagyigmándi Haris Gyula, hogy legszívesebben nagy képernyős okostévét nyerne a Mindig Bors játékán. Fortunának azonban nem kellettek szavak.
Különleges, ritka betegségben szenved Ferincz Hajnalka. Az asszony ugyanis a nap bármely órájában, még állva is elalszik, öntudatlan állapotba kerül. Hajni küzd a betegségével, de mind súlyosabb állapota az életét megmentő gép nélkül...
A brit Jayne Randet csendes és tiszteletreméltó nőként ismerte mindenki. Ám kiderült, hogy a nő notórius tolvaj, és az utóbbi években 178 millió forint értékben lovasított meg különböző luxustáskákat.
B. Viktor és B. Csongor előzetesben várja a büntetőpert. A vád szerint az ő bántalmazásukba halt bele a sértett, B. József. Azóta két újabb rendőr ellen emeltek vádat.
Lelépett a londoni magyarok pénzével T. Tamás, az összeg a Bors értesülése szerint ötvenmillió forint. A magyarok 1000 font (364 ezer forint) vérdíjat tűztek ki a fejére, a brit rendőrség is nyomoz.
A kriminálpszichológus úgy véli, magányos szadista lehet a tettes, aki – ráérezvén az ölés ízére – nem fog leállni. A Bors információi szerint óriási erőkkel nyomozó rendőrök tehát versenyt futnak az idővel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.