Friss: megvan a hatéves Szalai Bence

Szalai Bence
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 06. 16:30
Franciaországba vitte magával édesanyja Szalai Bencét, aki még a hétvégén tűnt el édesapja lakásából. Az anya döntött, hazaengedi a fiút, akiért ma reggel el is indult a nagyapja.
Bors

Esze ágában sem volt elrabolni kisfiát Juhász Andreának, mindössze időt szeretett volna tölteni vele, régóta hiányolta már Bencét – mondta a Borsnak a hatéves gyermek nagymamája.

Az édesapja pócsmegyeri lakásáról múlt vasárnap eltűnt Szalai Bencét az édesanyja Franciaországba vitte, ám a napokban már döntött, visszaengedi Magyarországra.

– Önként hazaengedte volna már napokkal ezelőtt is, de sajnos nem tudtuk még megszervezni a hazahozatalát – magyarázta Juhász Istvánné, aki évek óta neveli Bencét. Tájékoztatása szerint péntek reggel Bence nagypapája el is indult kocsijával a fiúért a többszáz kilométeres útra.

 

Juhász Istvánné Marcsi6 órája · Meg van Bence, megyünk érte!Köszönjük!Eltűnt Emberekért-Megoszthatod és a hozzá...

Szerző: Eltűnt emberekért-megoszthatod2015. november 6.

 

Bence eltűnése miatt a rendőrség is eljárást indított, miután a gyermek édesapja bejelentést tett. A kisfiú épp láthatáson volt édesapjánál, és édesanyja, a 36 éves J. Andrea szintén ott volt. Az első hírek arról szóltak, hogy a fiú épp a kertben játszadozott, amikor az anya megjelent egy osztrák rendszámú Jeep Cherokee-val, elcsábította, majd elhajtott vele, és a fiú aggódó családja attól tartott, a fiú életveszélyben van. Andrea közlésük szerint ugyanis nem beszámítható, mind három gyermekének felügyeleti jogát elvették tőle.

Ám a nagymama szerint a vádak nem igazak. – Bence érthetően nagyon szereti édesanyját, nem csak Andrea vágyott utána, de ő is hiányolta már az anyukáját. Szó sem volt elcsalásról, semmire nem kellett erőszakkal rávenni, Bence szívesen ment – tette hozzá.

Úgy tudjuk, Bence legkorábban szombaton térhez haza, a nagypapa autója ugyanis elakadt, és még a délutáni órákban is a magyar autópályákat szelte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.