Késve hívták a mentőket a kukoricában fuldokló fiúhoz

megfulladt
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 06. 04:10
Későn érkeztek a mentők a sombereki tragédiához, azért sem tudták megmenteni Denielt – állítja a fiú családja. Igaz, a 104-et senki nem is hívta.
FG

Egy órát kellett várni a mentő kiérkezésére, ami közre­játsz­hatott a kilencéves Csíki Deniel halálában – véli a család.  Legalább egy órát vártunk a mentőre, amikor megtaláltuk, addig a tűzoltók próbálták újraéleszteni a kis­fiamat – mondta a Borsnak Csíki Andrea.

Az asszony szerint ha időben szakszerû kezek közé kerül a kisfia, akkor túlélhette volna a tragédiát. A mezőgazdasági cég telephelyén többen is voltak, akik segítettek a fiú keresésében, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a tűzoltókon kívül a mentőket is értesíteni kellene.  Még a családból sem tárcsázta senki a 104-es hívószámot, Deniel nagymamája is csak a tűzoltókat értesítette.

– Nagy pánikban volt mindenki. Amíg a fiam próbálta a markolóval elhordani a kukoricát, addig én beszéltem a tűzoltókkal. Azt hittem, hogy a mentőket majd ők értesítik – mondta a nagymama.

Sajnos olyan sok idő telt el a gyermek megtalálásáig, hogy esély sem volt a megmentésére. Végül a katasztrófavédelemtől befutott hívás után egyébként két mentőautó is érkezett a helyszínre, egy órán át folytatták az újraélesztési kísérletet, de sajnos esélytelenül, sikertelenül – mondta a Borsnak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója.

Kasza Anett, a baranyai Ka­taszt­rófavédelmi Igazgatóság szóvivője nyilatkozata szerint a tűzoltók a gyermekre az eltűnését követően mintegy tíz perc után találtak rá, először ők, majd a ké­sőbb kiérkező mentők egy órán át próbálták újraéleszteni.

A rendôrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Az egyik sombereki termelő szerint ilyenkor ősszel a gyerekek kedvenc szórakozása az, hogy felfutnak az ömlesztett termény oldalába, majd félig futva, félig csúszva lejönnek onnan. Vagy nekifutásból hasast ugranak a terménybe. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.