Megölt felesége mellett éjszakázott Józsi bácsi

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 07. 04:10
Ittasan végzett nejével egy mozgássérült, nyugdíjas pákai férfi. Józsi bácsi az éjszakát halott felesége mellett töltötte, a lányuk, Anikó talált rájuk.
B. B.

Csendes, takaros falu Páka, minden lakó el is mondja: náluk soha semmilyen bűntény nem fordul elő. Ezért is sokkolta az egész települést az, ahogyan H. József szinte lemészárolta a feleségét, Erzsébetet. A pár már régóta veszekedett egymással:

– Józsi mindig is agresszív volt, főleg akkor jött ki belőle a vadság, amikor ivott. Valószínűleg a gyilkosság idején is részeg volt – csóválja a fejét szomorúan egy utcabeli – Józsi mindenkivel úgy beszélt, mint egy ronggyal, de főleg a feleségével. Erzsike egy dolgos, csendes asszony volt, de Józsi uralkodott rajta, mindenbe belekötött, akármit is csinált.

A falubeliek azt is elmondták, hogy az ordítozás mellett Józsi nem egyszer emelt kezet Erzsire. Pedig az asszony csípőprotézissel élt, Józsi bácsi pedig már csak járókerettel mászkált:

– Azt hallottuk, hogy fellökhette Erzsit, aki elesett, József aztán tudott szúrni, négyszer: nyakra, szívre, tüdőre és hasba. Remélem, hamar meghalt, és nem szenvedett többet a barbár kivégzés alatt – temeti arcát a kezébe az asszony. Hozzáteszi, Józsi valószínűleg az egész éjszakát vérbe fagyott felesége teste mellett tölthette, mert csak reggel hívta a lányát, Anikót, akivel közölte: kiontottam anyád vérét.

– Kiderült, hogy Józsi magát is megszúrta a test felett, valószínűleg kijózanodott, és rájött, hogy mit tett.
Erzsébet már sok-sok órája halott volt, mire a lányuk, Anikó megérkezett. Sokkot kapott az apja tettétől. Minden tiszteletem azé a lányé, hogy be mert menni az ámokfutó apjához, aki megölte az anyját – mondja egy másik lakó.

A férfi túlélte a szúrást, kórházban van, majd a beszámíthatóságát vizsgálják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.