Nagyon rég nem ölelhette magához imádott kislányát az olasz Andrea Tonello. Mint azt a Bors korábban már megírta: a férfi és magyar kedvese, az Interpol által keresett Sallai Klaudia boldogan, jó körülmények között élt Olaszországban. Mígnem az asszony és az akkor három hónapos csecsemő örökre el nem tűnt.
– Haza akart jönni karácsonykor a kislánnyal, hogy meglátogassa mezőtúri szüleit – mondja lapunknak a férfi ügyvédje, dr. Győrbíró Dorottya. Úgy volt megbeszélve, hogy együtt szilvesztereznek, azonban Ildikó ehelyett azt üzente: Mezőtúron marad. Három hétig hitegette a kétségbeesett apát, de eközben titokban beadta a kérvényt, hogy nála helyezzék el Chantalt. Andrea, az apa bíróságra vitte az ügyet, három pert nyert, de hiába: Klaudia és Chantal eltűnt.
Az elkeseredett férfi kerestetni kezdte a lányát plakátokon, olasz televízióban, sőt magára aggatott táblákkal járta az utcákat szórólapokat osztva. Ezenkívül három és fél milliós nyomravezetői díjat ajánlott annak, aki megtalálja a kislányt. A gyerek és az anyja ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben azóta is. Az édesapa mindig megünnepli a kislány születésnapját, és szívszorító módon üzen neki a neten: „Apu szeret téged! Egy nap visszatérsz, és adhatok neked egy nagy ölelést. Az apád nem hagy el téged soha!” – szögezi le szinte minden héten, immár öt éve. Azóta megszületett második kislánya, és nagyon szeretné azt is, ha két gyermeke találkozhatna egymással.
A kis Chantalnak a magyar törvények szerint egyébként óvodába kellett volna mennie idén.
– Sajnos a gyerek azóta sincs meg, pedig ez lett volna a törvény által megengedett legutolsó alkalom, hogy a kislányt beírassák – szögezte le az ügyvédnő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.