Poczek Lászlót szenteste négy fiatal verte meg a pécsi vasútállomáson. A kórházban ellátták, de mire érte mentek, a férfi meghalt. Édesapja szerint nem vették észre fia belső vérzését.
Volt párja zaklatásáért tavaly december 16-án őrizetbe vették O. Györgyöt, majd a gyanúsított előzetesbe került. A férfit azonban január 10-én váratlanul szabadon engedte a bíróság.
A 15 éves, öngyilkosságba kergetett lány története bejárta a világsajtót. Az, aki az egész lavinát elindította, a jogerős ítélet szerint mégis megúszta a börtönt.
A szerelem vak - mondják - de hogy néha még a legalapvetőbb szabályokat sem tartja be?! Egy fiatal lány saját apjába szeretett bele, és őt is készül elvenni.
Szeretné, hogy gyermeke a legokosabb legyen? Akarja, hogy babája elméje gyorsan fejlődjön? Elképesztő új kutatási eredmények segítik ehhez az anyukákat.
Ugyan a rendőrség több adag, drognak látszó csomagot is lefoglalt, valamint jegyzői döntés értelmében be is kellett hogy zárjon egy egri biobolt, az a tapasztalatok szerint még most is üzemel.
Elkészült az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi határozata: az okirat jelenlegi formájában komoly százmilliókba fáj majd a Kodály köröndi palota tulajdonosainak.
Négyezer méteres zuhanás közben bűvészkedett a közönség által magyar Dynamónak kikiáltott Csirmaz András, aki most épp Indiából „ugrott haza”, hogy trükkjeivel elvarázsolja a közönségét.
Jó vagy nem jó, ha külhoniak érkeznek Magyarországra? Erről szól napjainkban a politikai vita. Vitázzon, akinek kedve van: a Bors most azok hosszú sorából válogatott, akik kezdetben magyarul sem tudtak, s híressé váltak.
Felfüggesztett börtönt kapott az a kaposvári banki ügyintéző, aki másfél éven keresztül idős ügyfeleinek számláját csapolta meg az Unicredit Bank egyik helyi fiókjában.
Szörnyű tragédia dúlta fel a békés budai bérház lakóinak hétvégéjét. Egy fiatal nő féléves gyermekével a nagymamánál volt látogatóban. Párja itt támadt rájuk, és egy hangos vita után végzett a babával és önmagával is.
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy Louisiana-i anyát, aki felügyelet nélkül hagyta kisgyermekeit, hogy fodrászhoz mehessen. A 3 éves fiú és a 4 éves lány eközben bennégtek a lakásban.
Nincsenek szavak arra, amit egy indiai férfi a lányával tett, pusztán azért, mert nem fiúnak született. Először megkötözte és leragasztotta a száját, majd megpróbálta élve eltemetni.
Embereket mentettek és egész napra leállították a forgalmat a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagútban, mert kigyulladt egy teherautót szállító vonat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.