Részegen az árokba hajtott, aztán hazaballagott

Részegen az árokba hajtott, aztán hazaballagott

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 04. 11:32
A Soproni Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 21 éves harkai lakos ellen.
Kisalföld

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2016. július 31-én 21 óra 40 perckor Volkswagen típusú személyautóval közlekedett a 8645-ös számú úton, Harka belterületén. A Soproni úton egy erősen balra ívelő útkanyarulatnál a gépkocsi sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért a vízelvezető árokba hajtott, ahol az autó a tetejére borulva állt meg. A járművezető a balesetet követően gyalogosan otthonába távozott.

A helyszíni intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a személygépkocsit E. I. harkai lakos vezette, majd az elkövető lakására mentek. A járművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak mely pozitív értéket mutatott.

Az ittas vezetőt a járőrök – sérülései miatt - kórházba szállíttatták, ahol intézkedtek az orvos szakértői vizsgálathoz szükséges mintavételre.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a sofőr ittas állapotban vezette a járművét, ezért az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki.

A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.