Tarantino filmjeit idéző helyzetbe került egy fiatal hentes: nem elég, hogy döntenie kellett, melyik testrészét veszítse el, de még segédkeznie is kellett a brutális amputálás során.
Egy hullaházi dolgozó élő tévéadásban ismerte be: munkája során több halottal is szexuális kapcsolata volt. Sharkur Lucas azt állítja, főnökei kényszerítették a szörnyűségekre.
A terepjárót vezető sofőrnek olyan sürgős dolga alatt, hogy a pirosat mutató vasúti kereszteződés sem állíthatta meg. Csak a szerencsén múlott, hogy az érkező szerelvény nem szaggatta halálra.
Azért kedves, hogy bárki számára nyitott a lehetőség, és a tulajdonos feldobja a hirdetést ingatlanos oldalakra is. Elképzeljük a helyzetet, amikor az átlagos kínálatot böngészve valaki véletlenül beleszeret az épületbe. Esetleg azt,...
Visszafogadta a gyászoló anya azt a babysittert, aki felelsős volt gyermeke haláláért. “Elvesztettem a fiam. Egy barátot már nem veszíthetek el” - magyarázta.
Éttermet nyitott az a szobalány, akit négy éve megerőszakolt egy New York-i szállóban Dominique Strauss-Kahn. Nafissatou Diallo abból a másfél millió dollárból (390 millió forint) nyitotta meg üzletét, amelyet a Nemzetközi Valutaalap elnökétől...
Munkájukat végző közmunkásokat gázolt el egy autó délelőtt Debrecenben, egyikőjük a helyszínen meghalt - erősítette meg Pethe Tamás, a közmunkásokat foglalkoztató Dehusz Kht. ügyvezetője.
Alighanem az idei év egyik legbetegebb “lakásdíszéről” számolhatunk be: az emberi testrészeket formázó gyertya koránt sem az a kiegészítő, amit bátran ajánlanánk bárkinek.
Feketemunkást találtak a NAV dolgozói a Bárka Színházat működtető cégben, a Bárka Nonprofit Kft.-ben. A főváros VIII. kerületi színháza akár egymillió forintos büntetést is kaphatott.
Mindössze egyetlen munkanélküli van a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton. A 700 lelkes község az országos statisztikák szerint első helyen áll foglalkoztatottságban. A Bors a helyszínen járt utána, hogy valóban így van-e.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.