Felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Tajvanon, több mint ötven utassal a fedélzetén. A zuhanásban legalább tizenhárman meghaltak.
Orvosi gondatlanság csonkította meg a férfit egy életre. Az idős ember és családja hiába fordult többször is a kórházi személyzethez segítségért, visszautasították kérését.
Ötvenöt éves falubeli ismerőse vette fel egy mátészalkai buszmegállóban azt a 43 éves porcsalmai asszonyt, akivel aztán pár perc múlva frontálisan ütközött egy román rendszámú kamionnal.
Bár egy vágóhíd nem az a hely, ahol kesztyűs kézben bánnak állatokkal, egy brit feldolgozóban négy munkás minden szabályozással szembement. Csak erős idegzetűeknek.
Csatornázási munka közben beomlott egy munkagödör Enyingen, a Munkácsy Mihály utcában. Egy munkás meghalt – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Egy amerikai férfi azért, mert nem volt sikere a nőknél, az egész hölgytársadalmon akart bosszúállni. Évek alatt összesen több mint 10 ezer szexképet lopott el gyanútlan internetezőktől.
A végstádiumú rákbeteg, Jak Trueman igazi hősként viselkedett és a végső pillanatig nem hagyta, hogy betegsége uralja hangulatát és nem mondott le a vidámságról.
20 ezer forint volt a kikiáltási ára annak a vizslát ábrázoló tortának, amit Kiss-Podmaniczky Krisztina ajánlott árverésre. A befolyt pénzt egy kutyamenhelynek ajánlotta fel.
A legújabb életrajzi könyv szerint az egykori amerikai elnöknek több mint ötven nővel volt viszonya, köztük olyan hírességekkel is, mint az ötvenes évek legnagyobb musicalsztárja Doris Day vagy a világhírű Marilyn Monroe.
Kegyeleti okokból nem közölhető, milyen aljassággal becstelenítették meg a Soroksáron meggyilkolt kocogó nőt. Az elkövetési mód megosztja a pszichológusokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.