November 30-ai hatállyal – azaz mai nappal – megszűnik Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának megbízatása – olvasható a friss Magyar Közlönyben.
A csodatevő jásdi szent kúthoz a mai napig rengetegen zarándokolnak el az ország minden tájáról. A csodákat Tremmel Lőrinc atya, Jásd egykori plébánosa gyűjtötte össze.
Pénteken tűnt el Gencsapátiból a 21 éves Badics Gabriella. Azóta előkerült. Egy fekete autóval vitték Budapestre, de megszökött. Törökországba akarták eladni.
Halálra vertek egy férfit Várpalotán, a rendőrség a bűncselekménnyel gyanúsított három embert őrizetbe vette - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.
A Dunakapu téri süteményvásáron a Gyermekmentő Alapítványnak gyűjtöttek. Egy "jóakaró" feljelentése után a Nébih ellenőre betiltotta a házi sütik árusítását.
Folyamatosan figyelte barátnőjét K. János, annak ellenére hogy a nő nem titkolta: más férfiakkal is van szexuális kapcsolata. Féltékenysége odáig fajult, hogy az egyik szeretőjét agyonverte.
A 28 éves fotográfus, Lee Jones szülővárosának, az észak-yorkshire-i angliai tengerparti város, a turisták felkapott üdülőhelyének sötét és erőszakos oldalát mutatta meg.
Újabb brutális halálközeli élményeket gyűjtöttünk össze: mindegyik eset bizonyítja, hogy ha csodák ugyan nem feltétlenül vannak, de néha elképesztő helyzetekben szegődik az ember mellé a szerencse.
Élve szolgálták fel a szibériai tigris egyik kedvenc csemegéjét, egy kecskét, de ahelyett, hogy vérfürdőt rendezett volna a ragadozó, inkább összebarátkozott a vacsorájával.
Még életében nem evett sült gesztenyét, de most végre szeretné megkóstolni. Ez az egyik pont Tóásó Előd bakancslistájának, amit a bolíviai börtönben írt. A tatabányai tanár nem hajszolja az életet, szeretne időt nyerni, sokat olvasni,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.