Love story lett a tini apróhirdetéséből

Love story lett a tini apróhirdetéséből

diák
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 16. 11:30
L. B.

Nem sok kellemetlenebb érzés van annál, mint amikor a középiskolai éveket lezáró szalagavatóra táncpartner nélkül marad az ember. Ahogy azt szeptember közepén megírtuk: a végzős Andrással sajnos ez történt, de nem csüggedt. Egy kreatív s egyben humoros felhívással egy internetes fórumon talált magának táncpartnert. A dolog annyira bejött, hogy a fiatalok immár a magánéletben is egy párt alkotnak – tudta meg a Bors.

– Először aggódtam, hogy mi sül ki belőle, de végül hibátlanul zajlott az egész. A próbák alatt jobban megismertük egymást, és az elejétől fogva működött köztünk a kémia is. November végén össze is jöttünk, így a december 8-ai szalag­avatóra már egy párként érkeztünk – me­sél­te a love storyt a Budapesten tanuló 
András.

A lány, Fruzsina iskolája egyébként nem rendezett szalagavatót, így különösen nagy öröm volt neki, hogy rátalált Andrásra. – Rengetegen gratuláltak az interneten, de a suliban is nagyon jól fogadta mindenki. Még egy beszélgetős műsorba is meghívtak, de oda végül nem mentünk el – tette hozzá a fiatalember. 

A hirdetésből

„Tizenhét éves vagyok, anyukám szerint szép és vicces, és van egy macskám is, aki szintén szép és vicces. Még nem táncoltam sosem, de gyorsan tanulok. 170 centi magas, szolidabb testalkatú vagyok, ezért hasonló paraméterekkel rendelkező, Pest környéki lányt szeretnék találni.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.