Nincs életem - mondja a nő, aki két éve nem meri elhagyni a lakását

Nincs életem - mondja a nő, aki két éve nem meri elhagyni a lakását

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 15. 19:00
Bors

Sokunknak talán elképzelhetetlen, hogy egy 22 éves lány ne akarjon kimozdulni, barátokkal találkozni, sétálgatni, moziba menni - vagy úgy nagy általánosságban élni az életét - azonban vannak, akiknek minden egyes megtett lépés a szabadban egyet jelent a pánikkal. Ilyen nő a Newcastle-ben élő Abby Lewis is, aki két teljes éve el sem hagyta a lakását. Maximum a hátsó kertbe merészkedik ki, az azonban, ha négyháznyira élő nagymamáját kéne meglátogatnia, már fizikai rosszulléttel tölti el. 

Noha a fiatal lány tünetei már tiniként jelentkeztek, mégis csak 2016-ban diagnosztizálták nála az agorafóbiát - írja a Sun. 

Közzétette: Abby’s Mental Health Journey – 2017. november 30.

“Másoknak nehéz megérteni, mit érzek, vagy miért érzem. Én magam sem tudom, mi váltotta ki nálam ezeket az érzéseket. Lemaradok mindenről. Nincs életem” - magyarázta Abby, akinek annak ellenére sikerült megismerkednie egy odaadó fiúval, hogy különösebben eljárt volna. A szintén 22 éves Rhys Irvinggel fiatalon össze is költöztek, a lány pedig szép lassan kezdett megbirkózni démonjaival. Munkát vállalt egy menyasszonyiruha-kölcsönzőben - a sötét napok azonban szépen lassan visszatértek.

I’ve just this moment calmed myself down from being in tears. Not tears of sadness but tears of sheer happiness. I’ve...

Közzétette: Abby’s Mental Health Journey – 2017. december 14.

“Végül feladtam a munkámat, mert úgy éreztem, ez túl sok nekem. Gyakran jelentettem beteget a leglehetetlenebb kifogásokkal, mert képtelen voltam elmondani, min megyek keresztül. Végül megmondtam Rhys-nek, hogy hazaköltözöm a szüleimhez, mert túl sok lett számomra, hogy egész nap otthon üljek, arra várva, hogy hazaérkezzen a munkából” - idézte fel az elmúlt évek történéseit Abby, aki a hazaköltözésekor még nem is sejtette: a legrosszabb még hátravan.

Két éve börtönbe zárva

A fiatal lányra 2015-ben olyan heves szívdobogás jött rá, hogy összeesett és levegőt sem kapott. Ekkor jött rá: egyedül a négy fal közt érzi magát biztonságban. Ekkor kezdődtek “önkéntes börtönévei”: azóta ugyanis nem hagyta el otthonát. Közösségi életet - mint mondja - kizárólag a Facebookon él, a személyes kapcsolatokat gyakorlatilag kiirtotta maga körül bezárkózásával.

Agorafóbia

Az agorafóbia - azaz a nyílt terektől való rettegés - a pánikbetegség egyik formája, tipikus megjelenési ideje a serdülőkor végétől a harmincas életévek közepéig terjedő időszak, és kezelés nélkül könnyen krónikussá válhat. Az agorafóbiában szenvedő betegek minden olyan helyzetet elkerülnek, ahol roham törhet rájuk - emiatt gyakorlatilag teljesen beszűkül a mozgásterük, életterük.

Noha barátja a mai napig kitart mellette, hetente többször meglátogatja, a lány retteg attól, hogy Rhys egyszer továbblép. Természetesen az év vége a legnehezebb. “Ez a harmadik karácsony, amit bezárva, otthon töltök el, és nem tudok úgy megünnepelni, mint ahogy szoktam. Pedig szó szerint ezt az időszakot szeretem a legjobban az évből. Nem mehetek el ajándékokat venni, megnézni az ünnepi fényeket, látni a sok boldog és izgatott arcot - nagyon, nagyon hiányzik.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.