Egy nap alatt kétszer szökött meg a betlehemi jászolból – videó

Egy nap alatt kétszer szökött meg a betlehemi jászolból – videó

jászol
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 15. 15:30
Bors

Egy 700 kilós tehén lett a philadelphiai élő betlehemi jászol sztárja, miután sikerült neki egy nap alatt kétszer is meglépnie a helyszínről. A Stormy nevű jószág alaposan megzavarta a helyiek életét, és komoly feladatot adott a rendőröknek is. A 7 éves tehén a Krisztus egyesült egyháza temploma mellől tűnt el, először hajnali 3 körül, majd néhány órával később megint, írja a People. 

Másodszor egy parkolóház negyedik emeletén sikerült megtalálni a tőgyes szökevényt, a rendőrök erre fel is hívták az emberek figyelmét a Twitteren, de ők maguk sem hitték el, hogy egy eltűnt tehénről kell majd posztolniuk, kétszer.

Stormy szerepét végül egy kisebb jószág, Ginger vette át, a szakemberek ezzel mentek elébe az újabb szökésnek. Persze, az állat története azonnal lenyűgözte a netezőket, egyesek csak szimplán üdvözölték a vicces sztorit, míg mások szerint egyenesen Stormy a hős, akire a városuknak szüksége van.

A rendőröknek komoly fejtörést okozott a tehén befogása, de szerencsére sikerült jól kezelniük a dolgot: Twitter bejegyzésükben leírják, hogy amikor reggel felkelnek és arra gondolnak, hogy rendőrnek lenni kemény meló, legalább ott a tudat, hogy nem egy tehetet hajkurásznak, aztán mégis. Amikor viszont ennek vége, legalább tudják, hogy soha többé nem kell ezt tenniük, aztán mégis...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.