Többször nekiment a parkoló autójának, majd valamilyen vegyszerrel teleöntötte az üléseket egy dühöngő budai sofőr, miközben a rádiós békésen vacsorázott családjával egy étteremben.
Az ókorból származó, 3600 éves hajóroncsot találtak török régészek Antalya tartomány földközi-tengeri partjainál. A szakemberek szerint a lelet a világ legrégibb hajóroncsa lehet.
Finomak, de elfogyasztásuk után nem sokkal úgy érezzük: még a szöget is megennénk a falról, sőt ingerlékenyek, feszültek leszünk. Ön tudja, mely élelmiszerek vannak ránk ilyen hatással? Schobert Norbert segít eligazodni!
Ahogy a legtöbb hírességnek, Keresztes Ildikónak is lenne oka kiakadni a negatív kommentelőkön. De bárhogy is sértegetik, az énekesnőről lepereg, ugyanis jórészt el sem jut hozzá a rosszindulatú fröcsögés.
A sztárság árnyoldalát is meg kell tapasztalnia a Balázs Klári, Korda György párosnak. De szerencsére jó emberismerők, így gyorsan ki tudják szűrni azokat a rajongókat, akik meg akarják rövidíteni őket.
Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül? Sokunk gyermek- és felnőttkorának meghatározó mondatai közé tartozik Mézga Paula költői kérdése, hiszen több generáció nőtt fel a Mézga család hajmeresztô kalandjain.
<p>A vasárnapi nyitó napon a norvégok elleni remek siker után nem volt pihenés a magyar női jégkorong-válogatott számára: hétfőn Szlovákia legjobbjai vártak Pat Cortina csapatára a budapesti rendezésű divízió 1/A világbajnokságon. A...
<p>A brazil tinédzser bevallotta, hogy ötéves kisöccsét előbb megölte, majd brutális módon megcsonkította, ezután levágta a halott kisfiú péniszét, amit aztán megevett. A rendőrség szerint fekete mágiáról lehet szó, ugyanis az ötéves...
Nagyon fontos, hogy megnyerjük az európai választást, meg az önkormányzatit is, és onnan egy lendülettel fussunk majd rá a 2022-es parlamenti választásra - mondta a kormányfő Pesterzsébeten.
<p>A Nézőpont-csoport vezérigazgatója szerint Orbán Viktor miniszterelnök világos elképzeléséket közölt hétpontos programjában a bevándorlás megállítására, egyértelművé téve, hogy mit akar kezdeni az európai parlamenti (EP-) választási...
<p>Szinte hihetetlen, de a két eltűnt villanyszerelő megölésével gyanúsított É. Imre április 11-én egy év után hazatérhet a családjához. A nyomozási bíró ugyanis elrendelte a házi őrizetét.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.