Az, hogy Tallós Rita hatalmas harcos, már kiderült a TV2 kalandreality-jének első hetében is, hiszen lányával, rendre jó helyezéseket értek el a napi futamok során és férfiakat megszégyenítő erőről tettek tanúbizonyságot. De az Ázsia Expressz színésznője most elfogyni látszik. A lánya pedig nagyon aggódik érte.
A világhírű brit énekes, dalszerző és producer a mai napon megérkezett Magyarországra, hogy felkészüljön a pénteki budapesti koncertjére. Az 51 éves Robbie Williams Krakkóból érkezett magángépével, a Bors kameráinak pedig máris sikerült megörökítenie a sztárt kis hazánkban.
A táncosnő a Bors kedvéért tisztázta a helyzetet közte és a rapper között. Frey Timi nem tagadta, gyalázkodó üzenetek ezreit kapta a róla elnevezett dal után.
Rengeteg gyűlölködő kommentet kap az énekesnő, aki több szép várandós képet is posztolt magáról. Lola jól érzi magát a bőrében és nem tudja felfogni az emberek rosszindulatát.
Az egész ország aggódott, amikor kiderült, hogy a legendás zenész súlyos combtörést szenvedett. Demjén Ferencről azóta szerencsére csak jó hírek érkeztek, most pedig végre ő maga is megszólalt.
Ami a szívükön, az a szájukon! Mindez nemcsak a műsorban, de a hétköznapjaikon is látszik – emiatt sem véletlen az, hogy konkrét szándékkal érkeztek a Nyerő Páros című realitybe, hiszen egy nagy döntés előtt állnak, amit megelőzően Mészáros Bende és Zsigmond Angi szerette volna megerősíteni a kapcsolatát.
Megalapította a Hungária együttest, írt több mint ötszáz dalt, zenés darabokat. Most megjelent Fenyő Miklós könyve, a Mélyvíz, csak megúszóknak címmel, ami az életéről szól. A számtalan díjjal kitüntetett zenésszel a hot! magazin készített interjút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.