A rajongók már szinte tűkön ülnek, hiszen a világhírű énekesnő vasárnap lép fel az MVM Dome-ban. Az előkészületek szinte már be is fejeződtek, így ki is derítettünk néhány részletet arról, milyen luxus várj majd Jennifer Lopezt a színfalak mögött.
A 49 éves színésznőt és milliárdos párját egymásba gabalyodva fotózták le. Reese Witherspoon és Oliver Haarmann egy jachton nyaralt együtt a Francia Riviérán.
Mondjuk úgy, hogy az 58-évesen elhunyt walesi színész meglehetősen nagy természetű fickó volt. Szinte kivétel nélkül sikerült az ágyába, sőt még az oltár elé is citálni a filmtörténelem legszebb nőit. Elizabeth Taylor kétszer is bedőlt neki. Richard Burton csábításának egy, csak egy leány tudott ellenállni.
A Kardashian-Jenner család legfiatalabb tagja már jó ideje egy párt alkot a Dűne sztárjával, Timothée Chalamet-val, aki jelenleg Budapesten forgat. A napokban pedig már Kylie Jenner is megérkezett Magyarországra, bár ezt igyekezett eltitkolni, több-kevesebb sikerrel.
A 17 éves Knox Léon Jolie-Pitt harcművészeti versenyt nyert. Angelina Jolie a közönség soraiból szurkolt fiának az IKF Point Muay Thai technikai versenyén.
Kedd este egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a Puskás Arénában, ahol koncertet adott a világ egyig legsikeresebb rockbandája. A rajongók abban egyet értenek, hogy a Guns N’ Roses frontembere volt már jobb formában, de a siker így is átütő volt. Íme a koncert, képekben!
A 44 éves énekes dührohamot kapott a fellépése közben. Justin Timberlake a színpadi munkatársaival üvöltözött a backstage-ben egy technikai hiba miatt.
A népszerű világsztár nemsokára Budapesten ad szuperkoncertet. Jennifer Lopez jelenleg is turnézik, a magyarországi bulija előtt pedig betekintést kaptunk az eddigi fellépéseibe. A fotók láttán nehéz szóhoz jutni, grandiózus showra készülhetnek a hazai rajongók!
Az egész ország epekedve várja a világ egyik leggyönyörűbb nőjének magyarországi koncertjét! Jennifer Lopez ráadásul nem egy hétköznapi fellépéssel készül Budapestre, ez pedig már az előkészületekből is látszik...
Az 51 éves énekes édesanyjánál tavaly demenciát diagnosztizáltak. Robbie Williams most szívszorító híreket osztott meg édesanyja egészségügyi állapotáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.