Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsDavid Beckham az Emporio Armani ikonikus fehérneműkampányában vett részt néhány éve. „Eléggé kényelmetlenül éreztem magam. Korábban még soha nem vettem részt olyan fotózáson, ahol csak fehérnemű volt rajtam” – árulta el a sztár, akinek a fotói világszerte óriási sikert arattak.
Mivel az Emporio Armaninak bejött, hogy korábban levetkőztettek egy futballistát, felkérték Cristiano Ronaldót is egy kampányra. A portugál klasszis 2010 tavaszától szerepelt a márka reklámjaiban. Az aranylabdás később saját fehérneműmárkát is alapított, amelynek reklámarca természetesen ő maga lett.
A spanyol válogatott egykori csapatkapitánya, Sergio Ramos nemcsak a futballpályán, hanem a divatvilágban is megmutatta tehetségét. A futballista mindig nagy hangsúlyt fektetett a megjelenésére, amit közösségi oldalain is rendszeresen megmutat rajongóinak. Lenyűgöző külseje miatt pedig több luxusmárka is együtt dolgozott vele.
A svéd válogatott korábbi középpályása, Freddie Ljungberg volt az első labdarúgó, aki valódi divatikonná vált egy fehérneműkampánynak köszönhetően. A Calvin Klein 2003-ban kérte fel modellnek, plakátjai pedig ellepték a világ nagyvárosainak utcáit. Sportos megjelenése új irányt adott a márka reklámjainak, és több futballista számára is utat nyitott a divatvilág felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.