Egy tatabányai bevásárlóközpont férfi mosdójában csütörtök este egy nő holttestére találtak rá – írja a kemma.hu. Először gyilkosságról pletykáltak, de kiderült, önkezével vetett véget életének a nő.
Kisebb vagyont lovasított meg egy cégtől két hacker, majd a szajrét egy fővárosi széfben rejtették el, amelyet Orbán Viktor néven béreltek. Pechükre a zsaruk kinyomozták a pénz lelőhelyét.
Nem lélegezhettek fel a keleti parton lakók, mert Sandy után Nor'easter jött, ami viharral és széllel sújtotta a vidéket. A szél csaknem 120 km/h sebességgel söpört végig a vidéken, ráadásul hozott magával rengeteg csapadékot is, így...
A kalandregényekben szereplő kincsvadászok az életüket is kockáztatják egy-egy kivételes darabért, s nemcsak annak anyagi, de szellemi, spirituális értéke okán is. Néhány olyan leletet mutatunk be, amelyek már sokak fantáziáját megmozgatták,...
Nem változtatják meg a Tóásó Előd és további 38 személy ügyével foglalkozó bírósági tárgyalás helyszínét, továbbra is Tarijában folytatódik a per, de két héttel később az eredetileg megállapított időponthoz képest - tudta meg az MTI.
Moldávia és Csehország után Magyarországon fogy évente a legtöbb alkohol a világon. Ráadásul szinte minden tizedik honfitársunknak akad problémája az ivással.
Egy férfi poénnak szánt internetes bejegyzése mentette meg barátja életét. Míg a nőknél a megnövekedett hCG szintre reagál a terhességi teszt, addig a férfiaknál a hererák miatt bekövetkezett hormonváltozást mutatja ki. Így ha egy férfi...
Az újraválasztott amerikai elnök, Barack Obama és alulmaradt ellenfele, Mitt Romney után nevezte el az elnökválasztás napján világra hozott ikerfiait egy kenyai asszony.
Hamarosan az egész világ megismerheti Nagy Sándor csongrádi rendőr nevét, mivel profi bokszolóként egymás után aratja a kiütéses győzelmeket. A 30 éves fiatalember nyomozónak készül, mellette ledoktorál matematikából is.
Négy évig tetoválta a művész Nolen Holmes testét. A férfi bőrét a második világháború csatajelenetei és legfontosabb személyei díszítik, alkotójuk pedig díjat kapott a mestermunkáért.
Csak ideig-óráig elég a 764 milliárdos Matolcsy-csomag, az Európai Bizottság országjelentése szerint ugyanis bár idén és jövőre 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, 2014-re már ismét 3,5 százalékra ugrik a deficit.
– Nem sok jóval tudom kecsegtetni a nyári melegre vágyakozókat, mivel csapadékos, túlnyomóan hűvös lesz az évszak jövőre – állítja Dávid Mihály. A nyíregyházi mérnök elsőként a Borsnak engedett bepillantást a jövő évi időjárás-előrejelzési...
Baltával és botokkal törték be az ékszerüzlet kirakatát azok a rablók, akik kedden délelőtt motorral hajtottak be a londoni Brent Cross Bevásárlóközpontba.
Védője vette rá P. Erikát, hogy vallomást tegyen – tudta meg a Bors. A gyerekgyilkosságra felbujtással vádolt nőnek fogalma sem volt arról, hogy tettéért ezrek követelik rá a legsúlyosabb büntetést.
Barack Obama újabb négy évet kapott a választóktól. Az amerikai elnök szoros versenyben legyőzte kihívóját, Mitt Romney-t. Michiganben halott, Washingtonban gorilla is szavazott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.