Meglepő, hogy mi az egyik legkeresettebb árucikk Pakisztánban: az amerikai zászló. Ára az egekbe szökött, hiszen nincs olyan utcai megmozdulás, ahol ne égetnének el néhányat.
Véresre marcangolt a játszótéren egy brit gyereket egy elszabadult sólyom. Az anyja tehetetlenül nézte, ahogy a ragadozó megtámadja a kis Alfie-t, akinek a madár majdnem kivájta a szemét.
Női motorvonat-vezetőket alkalmaznának a MÁV-nál, amire eddig még nem volt példa. A hazai hölgyek egyelőre nem állnak sorba a lehetőségért, pedig Csehországban már olyan elhivatott női masiniszta is dolgozik, aki a mozdonya képét tetováltatta...
Négy ember - köztük két gyermek - sérült meg súlyosan abban a balesetben, amely kora reggel történt az M2-es autóút Sződliget és Göd közötti szakaszán.
Fordulat történt a kecskeméti prostituáltgyilkosság ügyében tegnap a nyomozási bírónál. A rendőrök által elfogott és a gyilkossággal gyanúsított O. Frigyes Rómeó visszavonta korábbi beismerő vallomását.
Korábban nem szerepelt benne, mégis bekerült a tranzakciós illetékről szóló törvénybe a hitelesek megsarcolása. A terhet jövőre a törlesztők után is fizetni kell, a minisztérium szerint a bankok miatt nem mentesülhetnek a részletek illeték alól.
Pszichiátriai kezelés alatt állt az a nő, aki nagy mennyiségű gyógyszert adott be 81 éves édesanyjának, majd átvágta a torkát – értesült a Bors. M. Judit ezután önmagával is végzett.
A meggyilkolt Szita Bence nevelőapja azt mondja, a 11 éves fiú testén iszonyatos, szadista kegyetlenségre utaló sérüléseket okoztak gyilkosai. Gyöngyi Sándor bizonyos benne, hogy volt barátnője, P. Erika ugyanúgy részese volt a tettnek.
Váratlanul benyújtotta lemondását David Petraeus, a CIA főnöke. Az ok: házasságtörés. Az amerikai lapok szerint életrajzírójával, Paula Broadwellel folytatott viszonyt.
2,3 millió forinttal rövidítettek meg egy magas rangú tartományi képviselőt Malajziában. A 40 éves politikus házából készpénzt, mobilt, laptopot és valamilyen oknál fogva 82 pisztolygolyót is meglovasítottak.
Meghalt egy férfi Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök házában, írja a Reuters. A férfit lőtt sebekkel találtak meg a stockholmi rezidencián. Reinfeldt és családja nem tartózkodott az épületben az esemény idején.
Egy férfi két és fél évet élt abban a gyermekotthonban, ahol a nemrég lebukott brit tévés pedofil is gyakran megfordult. Őt a személyzet levetkőztette és addig verte, amíg össze nem esett.
Második esélyt kapott az élettől egy 36 éves férfi. A Győr közelében élő, elkeseredett ember ugyanis felakasztotta magát, de édesanyja segítségkérés közben két zsaruba botlott, akik a helyszínen újraélesztették, és visszahozták őt az életbe.
Fogyatékkal élő embereket dolgoztatott vakulásig egy magyar házaspár. Az egyik rab megpróbált elszökni, ezért az asszony kis híján megölte őt. A nőt 15 év börtönre ítélték.
Szex, szerelem és egy kis munka - így néz ki a nők szerint egy ideális nap. Egy német- amerikai kutatás arra világított rá, hogy a dolgozó nők az intimitás után szocializálódni szeretnek, a pihenést pedig majdnem egyenértékűnek tartják...
A Szekszárdi Megyei Főügyészség szerint egy volt rendőr két férfit és három nőt segített abban, hogy hova mikor érdemes betörni. A bandának a nyomok eltűntetésében is segített.
Kilenc és tizenhat év közötti lányokkal ismerkedett az interneten a 23 éves férfi, aki a gyerekeket rávette arra, hogy levetkőzzenek le a webkamera előtt, vagy ponográf képeket küldjenek magukról. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Oscarnak hívják a brit rémet, a cicát, amely úgy megharapott egy idős férfit, hogy hat napot kellett kórházban töltenie. A vad kandúrt gyógynövényekkel próbálja lenyugtatni a gazdája.
Orvosi körökből származó információk szerint a kisfiú még élt, amikor eltemették a gyilkosai. A máj állapotából következtettek erre a szakemberek. Az is kiderült, hogy olyan szinten megkínozták a 11 éves Bencét, hogy annak részleteit...
Nem bírta megemészteni kedvence vereségét, ezért a Twitteren indított hadjáratot Barack Obama ellen az amerikai milliárdos üzletember, Donald Trump, az ismert ingatlanmogul.
Súlyosan visszaélt betegei bizalmával Ian Paterson brit orvos. A mellrák szakértőjeként tartották számon, de testileg-lelkileg megnyomorította áldozatait, akiknek indokolatlanul levágta a mellét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.