"Hagyjátok már békén a srácot!" - Őrület, amit Szoboszlaival művel pokolra kívánt edzője

szoboszlai dominik
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 18. 09:00
Svájci bicskához hasonlítják a minden baj esetén előhúzott magyar Liverpool-sztárt. Szoboszlai Dominikot végre tartósan a saját posztján látnák a szurkolók.

A Chelsea elleni hazai 1-1, majd főleg az Aston Villa elleni 4-2-es idegenbeli vereség után újra a kritikák kereszttüzébe került Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője. A tavalyi angol bajnokcsapat az 5. helyre visszacsúszva várja a Premier League utolsó fordulóját, ráadásul úgy, hogy még mindig nem sikerült bebiztosítani az alapvető célként kitűzött őszi Bajnokok Ligája-indulást. A szurkolók már petíciót indítottak a holland tréner leváltásáért. Burkoltan neki szólt a nyáron távozó klublegenda, Mohamed Szalah szombati kritikája is (szerinte a Pool a bajnoki pontokon túl elvesztette a játékstílusát és az identitását), amit lájkolt a csapata java része, köztük Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos. A drukkereket külön dühíti, amit Slot művel a csapat legjobbjával, Szoboszlaival ebben a szezonban.

Szoboszlai Dominik (jobbra) az eltiltása után bajnokin is visszatér a Liverpoolba, de aligha boldog, hogy Arne Slot megint jobbhátvédként számol vele
Mintha Szoboszlai Dominik (jobbra) ezt kérdezné Arne Slottól: Főnök, most akkor hol kell megint játszanom?
Fotó: AMA

A kisebb-nagyobb sérülésektől sújtott Liverpoolban egyrészt "csapágyasra hajtja" a kihagyhatatlan Szoboszlait, másrészt úgy tologatja ide-oda a csapatrészek között, mintha egy sakkfigura lenne. Vagy inkább úgy használja minden felmerülő probléma esetén, mint egy multifunkciós svájci bicskát – mérgelődnek a Vörösök hívei.

A Sky Sports éppen az Aston Villa elleni vesztes rangadó kapcsán tette fel a kérdést: 

Melyik Szoboszlai Dominik legjobb pozíciója?

A leginkább belső középpályásként hasznos magyar futballsztár a pénteki meccsen – kényszerből – jobb oldali támadóként játszott (a sérülése után még csak csere Szalah helyéről gyakran középre húzódva). Ahogy a fenti táblázatból kitűnik: ezt a szerepkört 8-szor töltötte be a Slot-csapatban; míg irányítóként 11-szer; jobbhátvédként szintén 8-szor; csatárként egyszer, míg eredeti posztján eddig csak 6-szor számított rá az edzője.

Szoboszlai Dominik az edző svájci bicskája

"Slot állandúan úgy használja, mint egy svájci bicskát. B**szus, hagyjátok már békén a srácot, hogy be tudjon épülni a saját posztján!";

"Hát nem a jobb szélen, az tuti! Tegyétek középre, és hagyjátok már ezt a svájci bicska dolgot";

"Középen ő a vezér, neki kell irányítania a játékot";

"Hiszen ott van a mezén: 8-as a száma, középső középpályás";

"Csak Slotot ne kérdezzétek, mert ő láthatóan nem tudja";

"Középső középpályás, kár a szélen pazarolni: hadd irányítsa a játékot mélységből!" – sorjáznak tömegével az ilyen és ezekhez hasonló vélemények Szoboszlairól, vagy inkább Arne Slot vele kapcsolatos döntéseiről.

Szoboszlai Dominik becsületére váljék, hogy még így is remekel a botladozó Liverpolban; eddig nyolcból öt hónapban ő választották meg a legjobb játékosnak; 52 tétmeccsen 13 gól és 12 gólpassz a mérlege.

Az Aston Villa-Liverpool (4-2) meccs összefoglalója:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.