Nyílpuskával ölte meg tanárát egy 13 éves diák

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 20. 16:15
Megölt egy tanárt egy nyílpuskával lövöldöző diák a barcelonai Joan Fuster gimnáziumban hétfő délelőtt.
MTI

A szemtanúk elmondása szerint a 13 éves fiatal negyed tíz körül, késve érkezett meg az iskolába, ahol spanyol nyelv órája volt. Az ajtóhoz hívta a tanárnőt, akire rálőtt egy nyílpuskából. A nyíl az arcán találta el a nőt. A diák ezután megsebesítette a tanárnő lányát, aki szintén ebben az osztályban tanul. 
    

A kiabálásra, illetve sikoltozásra a szomszéd tanteremből átjött egy férfi tanár, őt a mellkasán érte a lövés, súlyos sérülésébe belehalt. A pedagógus társadalomtudományt oktatott a középiskolában, és csupán néhány hete, helyettesítőként érkezett.
   

 A fegyveres diák egy másik tanterembe is berontott, ott késsel szúrt meg egy tanulót. 
    

A fiatalkorú merénylőt a hatóságok az iskola előtti téren fogták el. A támadásban négyen sérültek meg, de egyikük állapota sem válságos.
    

A spanyol közszolgálati televízió információi szerint a lövöldöző a múlt héten többször mondta osztálytársainak, hogy megöli az összes tanárt és utána öngyilkos lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.