A májusi eső aranyat ér, az elhúzódó zivatarok azonban a vakációt várók arcáról mossa le a mosolyt. A hosszú távú előrejelzések szerint Medárdkor esik, és így azt csapadékos idôszak követi.
Magyarország a többszöri próbálkozás és rengeteg különadó kivetése után kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Kilenc év után sikerült ez, ami nagyon jó hír a piacoknak.
Tagadja a gyilkosság indítékát a szolnoki D. Tibort hátba lövő T. István. A férfi ügyvédje állítja: nem nyereségvágyból ölt, és erre bizonyítékai is vannak. T. Istvánt letartóztatták.
Vádat emelt egy 34 éves pásztói férfi ellen a Nógrád Megyei Főügyészség egy tíz éves kislány megerőszakolása és tiltott pornográf felvételek miatt. A férfi november óta előzetesben van.
Kukásautóval ütközött, kisiklott majd felrobbant egy veszélyes anyagokat szállító vonat az Egyesült Államokban. A baleset Baltimore külvárosában történt, a nyomozók vizsgálatot indítottak az ügyben.
Hiába mutogatta büszkén május elején a helyi médiában legféltettebb kincsét Joko Widodo, most úgy néz ki elkobozzák a politikus gitárját. Az indonéziai Jakarta városának kormányzójától korrupció miatt vehetik el a hangszert - írja a naharnet.com.
Matthew Booth tiniként kezdte éheztetni magát, majd szép lassan teljesen leállt az evéssel. Ennek következtében 34 kilósra fogyott, és 18 évesen egy alkalommal leállt a szíve. Húsz perc után sikerült újraéleszteni, és ez az élmény végül...
A 45 éves marylandi iskolai szakértőt a házában talált fotóik és videók buktatták le, amikor egy teljesen más ügyben vizsgálatot indítottak ellene. Bár tagadja a vádakat, azonnal felfüggesztették.
A gyereket kikötözték, összeverték és cigarettacsikkeket nyomtak el a testén. Amikor betört koponyával, eszméletlenül bevitték a kórházba, már nm tudtak rajta segíteni az orvosok.
Letartóztattak egy három nőből álló amerikai családot, mert az asszonyok több mint 80 állattetemet halmoztak fel otthonukban. Még a rendőröket is sokkolta az, amit a házban találtak.
A 16 éves lányt családja azzal fenyegette, hazaviszik Pakisztánba és agyonlövik, ha nem megy férjhez egy általuk választott férfihoz. Nászéjszakáján egy szál hálóruhában menekült be egy lutoni rendőrörsre.
Nyolcvanöt betegségre használják, az ôssejtkezelés robbanásszerű fejlődés előtt áll. Ezért döntött úgy Kozma Orsi énekes és Balla Eszter színésznő is, hogy leveteti kisbabája köldökvérét.
A 48 éves nő minden bizonnyal Micimackó legnagyobb rajongója a világon, és hóbortjával már világrekordot is felállított. Közel 9000 darabból álló gyűjteménye háza négy szobáját foglalja el.
Egy internetes ufófigyelő vette észre azt az eddig beazonosítatlan lényt, amit a Mars Curiosity megfigyelője örökített meg. Amatőr tudósok szerint egy gyíkféle lehet, a NASA viszont még nem nyilatkozott az ügyben.
A kaliforniai Christina Salinas férje, Anthony Hill nem azt sajnálja, hogy neje a péniszét harapdálta vitájuk során, hanem azt, hogy emiatt kihívta a rendőrséget.
Borzalmas részletek derültek ki arról, hogy mi zajlik a középiskolákban. A bukaresti Nicolae Iorga elméleti líceum egyik diákja blogján tett közzé egy tízperces filmecskét, melyen bemutatja, hogyan telt az utóbbi négy éve a közoktatásban.
Van, aki száz késszúrással végzett szerelmével, más súlyzóval. Alig egy hét alatt három gyilkosság is történt, amelyek során a közös kiváltó ok a féltékenység. A Bors szakértőkkel próbált magyarázatot találni a borzalmas tettekre.
Karikatúrák, kritikus hangvételű cikkek után már a tévék is folyamatosan cikizik Orbán Viktor miniszterelnököt külföldön. Lapunk összegyűjtötte, mivel támadták Orbánt az elmúlt években.
Igazán emlékezetesre sikerült egy amerikai házaspár esküvője. Igaz, nem olyan módon, ahogy az ara és a vőlegény szerette volna: a násznép ugyanis vízbe zuhant, miután leszakadt alatta a móló.
A vecsési Falvai Anettet választották meg olvasóink a Bors Legszebb Tanárnőjének. A 33 éves pedagógus nem akarta elhinni, hogy győzött. Ő utazhat a párjával Bükfürdőre egy hétre, s az ő osztályának visszük el kedvencüket.
Az izsáki őrsön megvert Bara József zsírszövete az ütések következtében roncsolódott, bevérzés keletkezett, az erek sérültek, a sérült ereken keresztül pedig a véráramból zsírszövet jutott a tüdőbe, és megfulladt a rendőrségre...
Brutálisan hátracsavarták a kezét, leteperték, és szó nélkül vitték be vallatni Pintér Istvánt, akit a rendőrség – névhasonlóság miatt – a szolnoki emberölés elkövetőjének hitt. A férfi és családja nem hagyja annyiban a dolgot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.