Aktuális

Csoda: élve szálltak ki az összezúzott kocsiból

Bors

2015. október 5. hétfő 05:40

Őrangyalok márpedig vannak. Hiszen mi mással magyarázható, hogy – csodával határos módon – a felismerhetetlenségig összeroncsolódott Volks­wagen Bora utasa és sofőrje is túlélte a szörnyű balesetet.

A járművet vezető 31 esztendős karmacsi K. Dávid és társa, a 37 éves zalaegerszegi B. Krisztián csütörtök délután négy óra körül Cserszegtomajnál, a Sümegi úton csapódott fának autójával. Akkora sebességgel, hogy a zaol.hu értesülései szerint a gépkocsiból kiszakadt motort a baleset helyszínétől mintegy ötven méterre találták meg.

A hírportál úgy tudja, a becsapódás során a személyautó utasa kirepült a szélvédőn, míg a sofőrt a helyszínre riasztott keszthelyi tűzoltók szabadították ki a roncsból.

A Zala megyei Karmacson nem röpködtek az örömtől a főút közelében lakó hozzátartozók.

– Ez Dávid története, felépülése után neki kell eldöntenie, szeretne-e beszélni róla vagy sem – közölte az ajtót nyitó fiatalember, ám a járművezetőt éppen műtötték a baleset helyszínétől alig nyolc kilométerre levő keszthelyi kórházban. Dávidnak információink szerint több csontja is eltört, sérülései komolyabb orvosi beavatkozást igényeltek.

A zúzódásokkal kezelt utast a kórház sebészeti osztályán ápolják. A fiatalembert szerettei veszik körbe. Ám pillanatnyilag senki sem a csodás megmenekülésről beszél, hanem a baleset miatti váratlan nehézségekről. Az esetről senki sem akart nyilatkozni, így egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is történhetett. Az ütközés körülményeit egyébként a rendőrség vizsgálja. 

További cikkek

Tragédia

Döbbenetes részletek: Ezek voltak a koronavírusban meghalt humorista utolsó szavai

Tragédia

Drámai részletek derültek ki a Tatabányán, jég alatt talált Róbert halála kapcsán

Ez is érdekelhet

magyarnemzet.hu

Márki-Zay gyakorlatilag elismerte, hogy választási csalásra buzdított + videó

ripost.hu

Kettészakad az ország: kilenc megyére adtak ki riasztást viharos szél miatt

life.hu

Rúzsa Magdi hármas ikrei császármetszéssel jöhetnek világra

magyarnemzet.hu

A baloldal soraiban lehetnek az ország ellen dolgozó ügynökök

delmagyar.hu

Évtizedes probléma oldódik meg Csongrádon az áruháznál

origo.hu

Jetpackes mechákhoz kerestetik operátor

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a spanyolok a dánok testén keresztül újra a döntőben

vg.hu

Már egy ideje terjedt a koronavírus, mire észrevettük

life.hu

Borzasztó baleset: saját magát akasztotta fel játék közben egy 4 éves kisfiú

life.hu

Szörnyű tömegbaleset történt Budapesten: mentők érkeztek a helyszínre

borsonline.hu

Bemásztak az ablakon, alvás közben erőszakoltak meg egy budapesti nőt

origo.hu

Folytatódik az Itáliai utazás sorozat az Urániában