Deron Yapp azt hitte, minden apró részletre figyelt, amikor barátnőjével közös házában lépett félre. Végül a porszívóban talált maréknyi vörös hajtincs miatt bukott le.
Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott az a drogdealer, aki saját vevőjével végzett - méghozzá brutális módon. Letartóztatásakor még egy meglepő “szuvenír” is volt nála áldozatától...
Öt és fél, illetve nyolc év fegyházzal sújtott első fokon a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság négy vádlottat, aki 2012 nyarán brutálisan megvert egy férfit, elvette értékeit, majd kutyanyakörvvel kikötözve magára hagyta áldozatát egy tanyán.
Éveken keresztül éheztette, kínozta és szexuálisan zaklatta ötéves kislányát egy amerikai asszony és férje. Lauren Kavanaughra hihetetlen körülmények között bukkantak rá a hatóságok.
Egy 28 éves férfi egy építkezés során az állványzatról majdnem 20 métert zuhant. Végül egy gödörben találtak rá egy héttel később, ahol csak a csodával határos módon sikerült életben maradnia.
Lövöldözés volt a Párizstól 45 kilométerre északkeletre található Dammartin-en-Goële nevű településen, két nappal a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen elkövetett véres merénylet után.
Hatalmas megtiszteltetés ért két magyart. A 11 Oscar-díjjal jutalmazott Ben-Hur című film újraforgatásán szerepelhet a bugaci világbajnok fogathajtó Juhász László és fia.
A Bors megtudta, hogy a nyergesújfalui áruházba betörőket megfektető rendőr volt az, aki két éve szabadnapján az esztergomi buszpályaudvaron elfogta az édesanyját és nagymamáját kivégző táti kettős gyilkost.
Négy és fél hónapja semmit nem tud a fiáról, elsőként a Borsnak szólalt meg Marika. Fotós fiát azzal gyanúsítják, hogy az ELTE gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.
A szerdai párizsi merénylet elkövetői előbb egy benzinkútról ételt és üzemanyagot raboltak, majd rakétákkal felfegyverkezve vették be magukat az erdőbe.
Az agyonszúrt kézilabdás szülei hiába reménykednek, biztos, hogy Raffaelék börtönmunkájából gyakorlatilag egy fityinget sem láthatnak. A gyilkosok ha száz évig élnének se tudnák törleszteni a kártérítést.
Egy brit édesanyát úgy összevertek, hogy elvesztette az eszméletét és kiesett az emlékezete. Csak a későbbi hipnózis során derült ki: az exe volt az, aki alaposan helyben hagyta.
A fiatal testvérpár azért lőtte le a fiút, mert előző nap egyiküket megverte. Hároméves kisöccsük végignézte az egészet, a szülők meg sehol sem voltak.
Váratlan öröm érheti a diákokat tavasszal: figyelmeztető sztrájkot szerveznek ugyanis a tanárok a Magyar Nemzet értesülése szerint. Könnyen elképzelhető, hogy aznap elmaradnak az órák, így a nebulók megússzák a dolgozatírást.
“Barokkos hatású kis családi kastély - 10 szoba, 577 nm - 13,600 nm telken, a Puskás akadémiától és a megépült stadiontól nem messze, mégis a település legcsendesebb részén, igényes, természetkedvelő, széles látókörű új tulajdonost keres.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.