Áder pecázással és tenisszel pihen

köztársasági elnök
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 27. 10:00
Egy budai teniszcentrumban bukkan fel rendszeresen Áder János. Ha ideje engedi, az államfő a horgászat mellett teniszezéssel lazít. Áder ugyan szívesen tölt időt a klub büféjében a tagok között, ám óráit tőlük szeparáltan, privát edzőtől veszi – tudta meg a Bors.
Bors

Mindig előre egyeztetve, meghatározott időpontban jelenik meg budai teniszklubjában Áder János. A Borsnak nyilatkozó egyik klubtag szerint a köztársasági elnök hetente játszik, de kiszámíthatatlan, mert előfordul, hogy teendői miatt kihagy egy-egy alkalmat. A klub vezetőjével azonban rendszeresen egyeztet, hi­szen saját edzője van.

– A klubtagoktól mindig szeparáltan játszik. Az órái után azonban mindig szívesen tölt időt a büfében, ott sokáig ücsörög – meséli forrásunk, aki szerint az ál­lamfő közvetlen az emberekkel, bárki odamehet hozzá.

A Bors megtalálta az edzőjét is. A hölgy elismerte ugyan, hogy Áder János tőle vesz leckéket, de az elnök szokásairól már nem akart nyilatkozni. Pedig tavaly februárban még Babos Tímea is eldicsekedett azzal, hogy Áderral együtt meccselt a Feneketlen-tó partján lévő nívós sportklubban. Azt nem tudni, az államfő milyen bérletet vált a centrumba, ám egy féléves belépőért – napszaktól függően – 62 500, illetve 95 ezer forintot is fizethet egy átlag játékos.

Az államfőt testőrei, a Készenléti Rendőrség munkatársai viszik a budai centrumba, de csak a bejáratig kísérik.

– Amint megérkeznek, és Áder bemegy, ők ott ülnek és várnak a kocsiban. Vagy másfél-két órán keresztül járó motorral várják, amíg kijön a köztársasági elnök – mondja szemtanúnk. Ha a közjogi méltóság testőrök nélkül megy be valahová, ez a szokás. Az autó járó motorja azonban meglehetősen zavarja a szűk, néhány emeletes társasházas, családi házas, csendes kis utca lakóit. 

Áder János horgászni is nagyon szeret, ami kevésbé költséges időtöltés, mint a tenisz. Egyik legkedveltebb pecázóhelye a Duna Szekszárdhoz közeli szakasza, jó fogásait pedig egy pohár jó rozéval, a dúzsi pincészet szekszárdi cabernet-jével ünnepli.

 

Ennyiért játszhat Áder

Féléves szezonbérlet heti 1 órára: 160 ezer forint (6:00–10:00 és 14:00–20:00)
Féléves szezonbérlet heti 1 órára: 95 ezer forint (10:00–14:00)
Tagoknak szóló féléves bérlet: 95 ezer forint (6:00–10:00 és 14:00–20:00)
Tagoknak szóló féléves bérlet: 62 500 forint (10:00–14:00)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.